Fenntarthatóság

Innováció

Egységes alapokon mérhetik fel a vadkárokat

Várhatóan hónapokon belül megjelenik az egységes vadkárfelmérési útmutató, amely új alapokra helyezi majd a vadkár felmérését.

Várhatóan hónapokon belül megjelenik az egységes vadkárfelmérési-útmutató, amelynek alkalmazásával javulhat a földhasználók és vadgazdálkodók közötti viszony, és csökkenhet az elmúlt két évtizedben szinte folyamatosan növekvő vadkár – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke csütörtökön a Sefag Zrt. és a Syngenta zselickisfaludi konferenciáján.

A NAK közleménye szerint az elnök ismertette, a szakértők arra törekedtek, hogy az útmutató többek között

  • szakmai konszenzuson alapuljon,
  • egyszerű,
  • teljes körű,
  • gyakorlatias legyen,
  • olcsó eljárást tegyen lehetővé,
  • a vadkár mértékének megállapítása objektíven történjen,
  • valamint a felmérés ellenőrizhető és azonos végeredményt adjon.

Rámutatott, hogy a vad túlszaporodása miatt az utóbbi két évtizedben szinte folyamatosan növekedett a térített vadkár, ez tavaly megközelítette a 2,6 milliárd forintot. Az országos vadkár több mint fele három megyében koncentrálódik, a negyede Somogy megyében, amit Zala és Baranya megye követett 13-13 százalékkal.

Győrffy Balázs kitért arra is, hogy a vadkárt a 2015-ben elfogadott vadászati törvény új alapokra helyezi. A jogszabály rögzíti, hogy a vadállomány nemzeti érték és a természetes életközösségek része, megjelenése nem tekinthető rendellenességnek a mező- és erdőgazdasági területeken.

Ugyanakkor az ágazati szereplőkkel, illetve az ágazat irányításában közreműködő szervezetekkel együtt továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítani a vadkárok korrekt felmérésére és kezelésére, amelyhez jó kiindulási alapot jelentett és jelent a NAK és az Országos Magyar Vadászkamara közötti párbeszéd és aktív együttműködés – közölte a NAK elnöke.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés