Fenntarthatóság

Innováció

Elit mentőegységekkel előznék meg a rettegett szellemhajó katasztrófáját

A tavasszal tett felajánlást követően, további 7,5 millió dollárt ajánlott fel a holland kormány az ENSZ-nek a Jemen partjainál a Vörös-tengeren veszteglő, egyre leromlottabb állapotú FSO Safer nevű tartályhajó megmentésére. Az évek óta elhagyott, háborús zónához közel veszteglő olajtanker a világ jelenleg egyik legnagyobb környezeti katasztrófájával fenyeget, a teljes mentési művelethez azonban hiányzik még 4,5 millió dollár – írja a gCaptain szakportál.

Az ENSZ koordinálja az FSO Safer helyzetének rendezésére irányuló erőfeszítéseket, amely már 2017 óta vesztegel Rász Isza kikötőváros közelében. A világszervezet régóta szorgalmazza a mentési munkálatok megkezdését is, melynek keretében elháríthatnák a Vörös-tenger élővilágát fenyegető veszélyt.


Illusztráció. Forrás: AFP/Joseph Eid

A szervezet szerint a bonyolult mentési folyamat minimum négy hónapig tartana, és körülbelül 80 millió dollárba kerülne. A mentés részeként a hajón tárolt jelentős mennyiségű kőolajat más tankerekbe töltenék át.

A legutóbbi jelentések szerint ehhez a fenti összeghez hiányzott még 12 millió dollár. A holland kormány mostani 7,5 millió dolláros felajánlásával a hiányzó összeg így 4,5 millió dollára csökken, de még mindig nem elég a teljes művelethez. A jó hír ugyanakkor, hogy az eddig beérkezett összeggel állítólag már megkezdhető a sürgősségi mentési művelet.

A Safer egy ketyegő időzített bomba. Gyors cselekvésre van szükség.

Részben Hollandia hozzájárulásának köszönhetően most már rendelkezünk a szükséges pénzeszközökkel ahhoz, hogy megkezdhessük a hajó mentését." – nyilatkozta Liesje Schreinemacher, Hollandia külkereskedelmi és fejlesztési együttműködési minisztere.

A miniszter bejelentésében beszélt arról is, hogy Hollandia – erre szakosodott vállalatai révén – készen áll arra, hogy részt vegyen a műveletben, és az átemelt olaj átmeneti tárolására is.

Az országban működnek az FSO Safer várható mentéséhez hasonló bonyolultságú, cseppet sem veszélytelen tengeri mentési műveletek végrehajtására szakosodott vállalatok, melyek a világ legjobbjai közé tartoznak.

Az ENSZ szerint az eredetileg 1976-ban épült FSO Safer 1,14 millió hordó könnyű kőolajjal van megrakodva. A Jemenben zajló polgárháború, a felek közötti megegyezés sikertelensége, és az ehhez szükséges összeg hiánya miatt azonban eddig lehetetlen volt a már katasztrofális műszaki állapotban lévő tartályhajó mentése.

Márciusban a jemeni húszik már megállapodást írtak alá az ENSZ-szel, amely lehetővé tenné az olaj kiszivattyúzását a bajba jutott hajóról.

A Safer-ből folyamatosan szivárgó olaj hatalmas ökológiai és humanitárius katasztrófát okozhat, milliók ivóvízellátását is veszélybe sodorhatja.

Ezeken felül elvágná az élelmiszer-, üzemanyag- és életmentő ellátást is Jemenben, ahol 17 millió embernek már most is élelmiszersegélyre van szüksége.

Ha a kőolaj a Vörös-tengerbe kerül, megsemmisülhet az otteni halállomány, aminek következtében tönkremenne a halászati ágazat, és akár több százezer munkahely szűnne meg, a tenger megtisztítása pedig 20 milliárd dollárba kerülne.

agrotrend.hu / Origo

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook