Fenntarthatóság

Innováció

Elkezdődött a Velencei-tó vízpótlásának előkészítése

Még várni kell arra, hogy a víz a tározóból a Velencei-tóba jusson, de a folyamat már zajlik.

Már folyik a víz a Zámolyi-víztározóból a Pátkai-víztározóba, és a Mohosz is elkezdte a halállomány lehalászását – mondta a Pecaverzumnak Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője, írja az Infostart.

„Szakaszosan zajlik a leengedés, egyelőre csak kis mennyiségben. Naponta változik, és folyamatosan növelni fogjuk. Ez sem lesz rövid folyamat, egész októberben is zajlani fog. Az a fontos, hogy a Pátkai-víztározóból a Velencei-tóba meg tudjuk engedni a vizet, de egyelőre erről még szó sincsen” – ismertette a folyamatot.

Fotó: MTI

A vizet azért kell „pihentetni” egy kicsit Pátkán, hogy a levegő és a víz tovább hűljön, ezáltal javuljon a minősége.

Az ügyben a Magyar Országos Horgász Szövetség főigazgatója a portállal közölte, a Pátkai-víztározóban lévő halak becsült össztömege 800 mázsa körül lehet, és ebben még nincs benne az inváziós fajnak számító ezüstkárász (törpeharcsa és busa nincs a vízben). Dérer István elmondása szerint a lehalászott halak különböző horgászvizekbe kerülnek, a hálóba kerülő keszegeket viszont teljes egészében áttelepítik a Velencei-tóba.

A Pecaverzum emlékeztetett: 70 centiméteren állva már csak hét centiméterrel van a 72 éve mért legkisebb vízállás felett a Velencei-tó, ahol a nyár folyamán 110 mázsa hal pusztult el. A folyamat sajnos azóta sem állt meg, a legfrissebb beszámolók szerint agonizáló, 8-10 kilós amurokkal és madártetemekkel találkozhat, aki vízre száll, és bejárja a még víz fedte területeket.

agrotred.hu / Infostart

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés