Fenntarthatóság

Innováció

Emelkedik az újrahasznosított hulladékok mértéke

Tavaly jelentősen emelkedett Magyarországon a hulladék újrahasznosításának mértéke és csökkent az egy főre jutó hulladéktermelés – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Boros Anita azt követően nyilatkozott erről, hogy befejeződött az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszerben összesített elmúlt évi hulladékgazdálkodási adatok elemzése – írja az MTI.

fotó: pxhere.com

Ebből kiderül, hogy az összes hulladék 65,3 százalékát újrahasznosítják, miközben 2007-ben még csupán 24,6 százalék, 2015-ben pedig 50,1 százalék volt ez a mérték.

Ezzel Magyarország újra jelentős lépést tett a "körforgásos gazdaság" megteremtése felé, vagyis, hogy egy termék ne a kukában végezze, hanem többször életre keljen – tette hozzá a politikus.

Mint elmondta: az újrahasznosítás mértékének növekedésével egy időben folyamatosan csökken a csupán lerakással ártalmatlanított hulladék aránya, illetve javul a települési hulladék újrafeldolgozási aránya is.

Ez utóbbi – folytatta – Magyarországon 2018-ban 37,4 százalék volt, ami ugyan elmarad az unió 47,4 százalékos arányától, ám a visegrádi együttműködés (V4) tagállamai között a legjobb adat.

Ugyanakkor folyamatosan csökken az egy főre jutó hulladék mértéke is Magyarországon, és a csökkenés dinamikája meghaladja az uniós átlagot – tette hozzá.

Ismertetése szerint a javuló tendenciák minden hulladékfajta esetében megfigyelhetők, így a Magyarországon megtermelt személyenként 49 kilogrammnyi veszélyes hulladék is jelentősen elmarad az unió személyenkénti 142 kilogrammos átlagától.

Ugyanakkor a magyar értéket valamennyi, a V4 együttműködésben részt vevő ország meghaladja – tette hozzá Boros Anita.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés