Fenntarthatóság

Innováció

Erdőbarát rendezvény programot indít a Pilisi Parkerdő

Az erdők látogatottsága, az erdei sportolás, kirándulás, túrázás az elmúlt években szinte ugrásszerűen növekedett, a Pilisi Parkerdő 2021-ben 32 milliót meghaladó látogatási alkalmat rögzített. Ezt a fokozott terhelést erdeink úgy tudják tartós károsodás nélkül elviselni, ha az erdőlátogatók fokozottan figyelnek az erdei ökoszisztéma védelmére. A Pilisi Parkerdő az Erdők Nemzetközi Napján az Erdőbarát Rendezvény Program elindításával kívánja elősegíteni és támogatni a természeti értékeinket óvó erdei programok szervezőit és résztvevőit.

Az erdők ökoszisztéma-szolgáltatásainak, ökológiai rendszerük stabilitásának fenntartása az erdőgazdálkodás alapvető célja és feladata. A fenntartható erdőgazdálkodásnak az erdővel kapcsolatos, egyre növekvő társadalmi igények – sportolás, rekreáció – kielégítése is része – írja a Pilisi Parkerdő Zrt. közleménye. Az utóbbi években azonban nem csak az erdőlátogatások száma nőtt meg, hanem jellegük is megváltozott: a kevesebb, ám nagyobb létszámú rendezvényt kisebb létszámú, ám jóval gyakoribb események váltották fel, ami fokozódó és állandósuló terhelést okoz az erdőknek.

A Pilisi Parkerdő a fenntartható szabályozás kialakítása érdekében kerekasztal-beszélgetésre hívta az e területen meghatározó rendezvényszervezőket és a természetvédelemi hatóság munkatársait, amelyen megvitatták az erdőbarát rendezvény alapelveit és az itt elhangzottakat alapján alakult ki az Erdőbarát Rendezvény Program végleges tartalma.

 „A növekvő erdőlátogatási igényeket nem csak turisztikai infrastruktúránk jelentős fejlesztésével, hanem ha szükséges, az erdők egészségének, jó állapotának megőrzését elősegítő, gyakorlati szabályozással is szolgáljuk. Az Erdőbarát Rendezvény Programunkkal az erdőben sportolók, túrázók, kikapcsolódók számára természetiérték-megóvó, minőség-garanciát nyújtunk, akik így olyan szervezők eseményein vehetnek részt, amelyek nem károsítják, hanem óvják a természetet és hozzájárulnak az erdők fenntarthatóságához – mondta Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő vezérigazgatója.

Fotó: Pilisi Parkerdő

Az Erdőbarát Rendezvény minősítéssel – és ezzel együtt logóhasználati joggal – rendelkező programok, rendezvények szervezése során a fő szempont, hogy az erdő elsősorban a vadon élő növény- és állatfajok sokasága számára élőhelyet nyújtó “otthon”, ahol mi, emberek, mindig vendégek vagyunk.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Programban résztvevők az illetékes erdőgazdálkodó hozzájárulásával, vele egyeztetve valósítják meg rendezvényeiket és a közösségi erdőfenntartási hozzájárulással az erdők ökoturisztikai infrastruktúrájának fenntartását és fejlesztését, az erdő ökológiai egyensúlyának fenntartását segítik. A rendezvények során lehetőség szerint a jelzett túraútvonalakat használják, az erdő belsőbb, nehezen megközelíthető, rejtett részeit elkerülik.

Abban az esetben, ha nem jelzett útvonalakra szerveznek programot, akkor szigorúan az erdőgazdálkodó és a nemzeti park útmutatásának megfelelően járnak el. Ez vonatkozik az időszakokra is, vagyis minimalizálják az éjszakai, szervezett jelenlétet.

Az Erdőbarát Rendezvény minősítéssel rendelkező programok és rendezvények az erdőt nem terhelik hulladékkal és a szervezők minden rendezvény után ellenőrzik a kijelölt útvonalak tisztaságát. További követelmény, hogy az útvonalat, pályát kizárólag újra felhasználható és szervező azonosítására alkalmas információkat tartalmazó (dedikált) szalaggal jelölik, amit a rendezvényt követő napon eltávolítanak.

agrotrend.hu / Pilisi Parkerdő

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés