2021.10.19., kedd , Nándor

Fenntarthatóság

2021. július 07. szerda • 14:01

Erdőt hozunk létre, ez a munkánk eredménye

A Mecsekerdő Zrt. az általa kezelt területek egyre nagyobb hányadán folytat örökerdő-gazdálkodást, ezért gyakorlati továbbképzést szervezett munkatársainak. Az akkerditált szakmai programon az erdőgazdaság meghívására részt vettek a Duna-Dráva Nemzeti Park szakemberei is. A képzés célja egyrészt az örökerdő-gazdálkodás tapasztalatainak, szakmai fogásainak, a gyakorlati megvalósítás módszereinek megosztása, másrészt a szakmán belüli szemléletformálás volt.

A természetközeli erdőgazdálkodás akkor lehet sikeres, ha egységes szemléletben, a teljes erdei ökoszisztéma figyelembevételével dolgoznak a szakemberek. „Az erdész munkájának a terméke az erdő. Nem fát, nem trófeákat, nem pihenőhelyet termelünk, hanem erdőt hozunk létre. Az örökerdő-gazdálkodás tipikusan az a fajta gondolkodásmód, amikor az erdő egészéről gondolkodunk, mindenféle funkciónak egy időben való megfelelésével – ezen kívül pedig a legolcsóbb és a legtermészetközelibb eljárásrend. Ezért gondoltuk azt, hogy a szakszemélyzetünket mindenképpen tovább kell képezni ebbe az irányba” – foglalta össze a képzés alapgondolatát Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója.

fotó: Mecsekerdő Zrt.

A Mecsekerdő Zrt. az 1990-es évek közepétől kísérleti szinten, több mint tíz éve, 2006-tól pedig üzemi szinten kezdte bevezetni az örökerdő-gazdálkodást, és mára az általa kezelt területek közel negyedén jellemző ez a folyamatos erdőborítást eredményező erdőkezelési mód. Az erdőgazdálkodás fenntarthatóságához az is szükséges, hogy 21. századi válaszok szülessenek az újszerű társadalmi igényekre és az olyan szokatlan helyzetekre, mint amilyen a klímaváltozás. Ripszám István ezt a folyamatot jellemezve elmondta: „...abban segítjük az erdőt, hogy minél önfenntartóbb módon, minél jobban meg tudjon felelni a környezeti változásoknak és a társadalmi igényeknek. Az erdésznek azt kell figyelnie, hogy a természeti folyamatok mit kívánnak, mit generálnak, ezt kell egy cseppet segíteni és akkor jó úton járunk.”

A Mecsekerdő erdész szakszemélyzete, valamint a Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársai a Magyaregregy körüli három erdőrészletben ismerkedtek meg az örökerdő-gazdálkodás gyakorlati tapasztalataival és a kialakítás feltételeivel. „A képzés hangsúlya az erdőállományok berendezésén, vagyis a faállomány-szerkezet és az ökoszisztéma-szolgáltatások biztosításához szükséges erdőalak kialakításán és annak a fenntartásán van” – mondta el a kurzust vezető Partos Kálmán, a Mecsekerdő Zrt. erdőgazdálkodási és természetvédelmi főmérnöke. A résztvevők az erdő természetes folyamatait, és azok lehetséges az örökerdő-gazdálkodásbeli hasznosítását ismerhették meg – egy közel 150 éves, faanyagtermelést 35 éve nem szolgáló, több mint egy évtizede részletesen monitorozott terület példáján keresztül. Egy másik helyszínen az aktív örökerdő-gazdálkodás elveinek megfelelően kezelt, a folyamatos erdőborítást szolgáló terület kiválasztási és fenntartási szempontjairól kaptak részletes információkat. Zárásként egy több mint tíz éve az örökerdő-elveknek megfelelően kezelt erdőt láthattak a szakemberek, amelynek gazdálkodási eredményeit is megismerhették.

agrotrend.hu / Mecsekerdő ZRt.

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.