Fenntarthatóság

Innováció

Európa betartja vállalásait és tisztább Európát hagy utódaira?

Az Európai Tanács pénteken letétbe helyezi a megerősítő okiratot az ENSZ-főtitkáránál és 30 nap múlva hatályba léphet a párizsi klímamegállapodás. Az országok által az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére tett önkéntes felajánlásokkal és a környezetkímélő technológiákra való átállással párhuzamosan a megállapodás általános és kötelező érvényű keretet teremt a következő 20-30 évre.

Írásbeli eljárás keretében elfogadta a párizsi klímamegállapodásról szóló határozatot az Európai Tanács az Európai Parlament jóváhagyását követően – írta közleményében az uniós tanács. Solymos László, az unió soros elnökségét betöltő Szlovákia környezetvédelmi minisztere hangsúlyozta, hogy Európa minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy felgyorsítsa az eljárást és élettel töltse meg a párizsi megállapodást. "A tanács néhány óra alatt elfogadta a határozatot, amely az ígéreteink betartása melletti elkötelezettségünket bizonyítja. Büszkék lehetünk a közösen elért eredményre" – fogalmazott.

Az uniós tagországok, amennyiben készen állnak a megállapodás nemzeti jogrendbe iktatására, az unióval együtt, de legkésőbb a nemzeti eljárások befejezésével ratifikálják azt.

Az Európai Parlament (EP) Strasbourgban, keddi plenáris ülésén ratifikálta a párizsi klímamegállapodást, amivel az egyezmény átlépte a hatályba lépéshez szükséges küszöböt. A hatályba lépés feltétele volt, hogy az ENSZ klímaváltozás elleni keretegyezményének 55 olyan állama ratifikálja a megállapodást, amelyek együttesen a globális üvegházhatást okozó gázkibocsátás 55 százalékáért felelősek.

Fotó: 123RF

Az EP plenáris ülésén felszólalt Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, aki elmondta, fontos lépés a párizsi klímamegállapodás európai elfogadása, amely a jelenkor legnagyobb kihívására kíván megoldást adni. A megállapodás elfogadását lehetőségnek nevezte Európa számára ahhoz, hogy vezető szerepet töltsön be a klímaváltozás megállítása érdekében folyatott globális küzdelemben. "Meg kell védeni a legsérülékenyebb közösségeket és a jövőbeni nemzedékek érdekében is a megállapodás mielőbbi életbelépésére van szükség" – fogalmazott a főtitkár.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a szavazás utáni sajtótájékoztatón kijelentette, Európa megmutatta a világnak, hogy nagy dolgokat képes véghezvinni, ha összefog. Fontos történelmi folyamat része a megállapodás elfogadása, amelyre büszke lehet Európa – húzta alá.

Miguel Arias Canete éghajlat- és energiapolitikáért felelős biztos a szavazást követően elmondta, hogy a következő közös feladat a kötelezettségvállalások megvalósítása."A világ halad, és Európa ül a vezetőülésben" – fogalmazott az uniós biztos.

Az EP ratifikálásáig a gázkibocsátás 51 százalékáért felelős 62 ország ellenjegyezte a szöveget. Az EU a maga 12 százalékos részesedésével a november 7. és 18. között Marrákesben tartandó COP22 konferencia alatt hatályba léphet a megállapodás.

Az Európai Unió részéről hét tagállamban – Magyarországon, Franciaországban, Szlovákiában, Ausztriában, Máltán, Portugáliában és Németországban – ratifikálták nemzeti szinten is az egyezményt. Ez a hét ország a globális kibocsátás 5 százalékáért felel.

A tavaly december 12-én, a párizsi klímakonferencián 195 ország közreműködésével létrejött keretmegállapodás azt a célkitűzést erősítette meg, hogy a Föld légkörének felmelegedését a kötelezettséget vállaló 195 ország 2 Celsius-fok alatt tartja az iparosodás előtti mértékhez képest, és folytatja az arra irányuló erőfeszítéseket, hogy a felmelegedés csak 1,5 fokos legyen. A 1,5 fok megemlítése a megállapodásban a tengerszint emelkedésével létükben fenyegetett szigetállamok kérése volt, amit több mint száz ország, köztük az Európai Unió tagállamai, valamint az Egyesült Államok is támogatott.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook