Fenntarthatóság

Innováció

Fontos a teljesítmények meg- és elismerése

A teljesítmények elismerésének fontosságáról szólt Áder János köztársasági elnök szerdán a badacsonytomaji Folly Arborétumban tett látogatásán a médiának nyilatkozva.

Az államfő elmondta, hogy tíz évvel ezelőtt, amikor első államfői ciklusát megkezdte, parlamenti beszédében is hangsúlyos elem volt a teljesítmények meg- és elismerésének fontossága.

Nemcsak a világraszóló, hanem a hétköznapi teljesítményt is el kell ismerni, ezért is vezetett megválasztása utáni első vidéki látogatása a Tolna megyei Belecskára, ahol a hátrányos helyzetű faluban egy elhivatott polgármester segítségével tudtak munkát adni a helyieknek.

Áder János köztársasági elnök és Folly Réka, az arborétum örököse az államfői látogatás alkalmából örökbe fogadott himalájai cédrus előtt a badacsonytomaji Folly Arborétumban / Fotó: MTI, Bruzák Noémi

Áder János elnöki ciklusa végéhez közeledve szintén egy vidéki teljesítményre, a badacsonytomaji Folly Arborétumra kívánja felhívni a figyelmet.

A köztársasági elnök a Folly Arborétum történetét önmagában is egy "kis magyar történelemnek" nevezte, majd röviden beszélt az 1905-ben magánkezdeményezésre épült parkról. Megjegyezte, hogy bár háborús károk nem érték, a parkot a háború után államosították, és "kalandos körülmények közt" került vissza a családhoz, akik azóta is fejlesztik, bővítik a gyűjteményt, amelyet borászattal, valamint vendéglátóhellyel egészítettek ki.

Több mint száz év teljesítményét mutatja, hogy a tavalyi adatok szerint százezernél is több látogatója volt a badacsonytomaji Folly Arborétumnak – emelte ki Áder János.

A Folly Arborétumot Folly Gyula pécsi orvos hozta létre, aki 1905-ben telepítette Badacsonytomajra az első örökzöldeket.

 

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés