Fenntarthatóság

Innováció

Hatalmas vízi szörnyet fogtak Lajosmizsén

Októberben négy darab fél mázsa körüli tokhal került a lajosmizsei Haldorádó Horgásztóba. Nem kellett sokat várni a legnagyobb fogásra, aminek a súlyától még a mérleg is kiakadt.

Kapitális tokhalat fogtak a lajosmizsei Haldorádó Horgásztóból – írja a Pecaverzum a tógazda, Valkai László Facebook-bejegyzése alapján. A Haldoradó egyik horgásza, Bodor Mihály éppen egy 15 kiló feletti pontyot fárasztott, amikor a másik szerelék jelzője kapást mutatott, és a bedobás irányából háromszor kiugrott a vízből egy hatalmas testű hal.

Fotó: Facebook

Ekkor átadta a pontyos botot édesapjának, és elkezdte a fárasztást, ami több mint fél óráig tartott. A csatát végül a horgász nyerte, így áldozata, amit Bodor Mihály Viviennek nevezett el, a halmérlegelőben kötött ki.

A HOROGSZABADÍTÁST ÉS A FERTőTLENÍTÉST KÖVETőEN AZ 50 KILÓIG MÉRő MÉRLEG KIAKADT, ÉS „ERRORT” ÍRT KI.

Pecaverzum értesülései szerint a most kifogott tokhal egyike volt azon példányoknak, amiket október közepén telepítettek a 7 hektáros tóba. Akkor összesen négy darab, 38 és 49,7 kiló közötti tokhal került a tóba, amik közül a legnagyobbat sikerült kifognia Bodor Mihálynak.

agrotrend.hu / Index

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook