Fenntarthatóság

Innováció

Idén újra költhetnek a nyári ludak

Öt év után ismét esély van arra, hogy nyári ludak költhetnek a Körös-Maros Nemzeti Parkban található kardoskúti Fehér-tónál. A közeli Cserebökényi-pusztákon pedig reményeink szerint idén is szép számban költenek majd.

A napokban az Igazgatóság munkatársai megfigyelték, amint egy tojó és egy gúnár legelészett a Fehér-tó közelében fekvő Sóstói Állattartó Telep mellett. Később egy magányos nyári ludat is sikerült megfigyelni. Ez a faj alapvetően nem jellemző költési időszakban a nemzeti park Kardoskúti Fehértó részterületén. Az elmúlt nyáron kizárólag alkalmi megfigyelései voltak, de a madárvonulások időszakában is csak esetenként bukkan fel errefelé. Legutóbb öt évvel ezelőtt, 2016-ban költött két-két pár Kakasszéken és Borosszéken. Az, hogy most párban láttunk két madarat, jelzi, hogy már összeálltak, s feltehetően költeni is fognak.

fotó: pixabay.com

A Körös-Maros Nemzeti Park Cserebökény részterületén azonban jelentősebb számban költenek nyári ludak. Kedvelik a pusztai mocsarakat, időszakos vízállásokat, a zsombékos, gyékényes, nádas területeket, például az ős Maros-medret és Rekettyést. A költőállomány az utóbbi tizenöt évben erősödött meg. Tavaly a költési időszakban csupán 57 pár költött, többségük Szentes-Fertőn. Öt évvel ezelőtt, 2016-ban viszont több mint száz pár költött, akkor Rekettyésen volt a legnépesebb az állomány.

agrotrend.hu / Kőrös-Maros Nemzeti Park

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés