Fenntarthatóság

Innováció

Ízelítőt kapott a világ a klímaváltozás drámájából

Két hónapja tart egy hőhullám Indiában és Pakisztánban, melynek emberek százmilliói vannak kitéve, és amelynek egyre több halálos áldozata van.

Már március közepén beköszöntött az a forróság Indiában és Pakisztánban, ami átlagosan június közepén szokott, így felkészületlenül érték az extrém időjárási körülmények mind az országok vezetését, mind pedig a lakosságot. Indiában 25, Pakisztánban 65 ember halálát jelentették hivatalosan, de a valós számok ennél jóval jelentősebbek lehetnek – írja az Infostart.

Északnyugat – és Közép-Indiában 122 éves melegrekord dőlt meg 38 fok fölötti átlaghőmérséklettel, Új-delhiben pedig a 43 fokot is meghaladta a hőmérséklet több napon is. A pakisztáni Jacobabadban és Nawabshahban még ennél is melegebb volt, már április végén 49 fokot mértek.

Összetett a helyzet

A hőhullámban nem az a legfurcsább, hogy ilyen magas értékeket produkál: több tényező összeadódása tette szokatlanná azt. "Három okból egyedülálló a jelenlegi forróság: nagyon korán érkezett, hatalmas területet borított be a két országban, és hosszú ideig tart. Ez nagyon szokatlan" – mondta Vimal Mishra, a gandhinagari Indiai Technológiai Intézet klímakutatója a CBS Newsnak. A lakosok az éjjeli lehűlések idején sem remélhetnek enyhülést, ilyenkor is kitart ugyanis a 30 fokos meleg az országokban.

Fotó: Getty Images

Szakértők szerint halálos lehet az, ha a testnek nincsen lehetősége pihenőhöz jutni a forróság megpróbáltatásainak idején. Az érintett országok kormányait arra kényszerítette a meleg, hogy bezárják az iskolákat és azt javasolják az embereknek, hogy maradjanak inkább zárt terekben. A mezőgazdaságban vagy építkezéseken dolgozók, valamint más, munkájuk miatt az utcára lépni kényszerülők számára ez ugyanakkor nem lehetséges, ha pénzt akarnak keresni. Az extrém hőmérséklet az aratásra is hatással lehet.

Áramkimaradások súlyosbítják a helyzetet

A körülmények miatt óriásivá vált az érintet területek energiaigénye, ami áramkimaradásokhoz vezetett. Számos személyvonatot átállítottak arra, hogy szenet szállításon az erőművekbe, mert azok másképp nem tudják tartani a tempót az igényekkel. Indiában az energiaigény 70 százalékát szénerőművek elégítik ki – igyekeznek tiszta energiára átállni, de ez hosszú folyamat lesz. Egy februárban közzétett friss tudományos kutatás szerint a 20. században az emberi tevékenység miatt Indiában gyakrabban és intenzívebben fordultak elő hőhullámok. "Kétségtelen, hogy az éghajlatváltozás szerepet játszik ebben, bár más tényezőket is meg kell vizsgálnunk" – mondta Mishra.

Ez lesz a jövő

Szakértők szerint Indiában és Pakisztánban a következő évtizedekben még súlyosabb hőhullámok lesznek, hacsak nem tesznek szigorúbb lépéseket az éghajlatváltozás globális megállítására.

"Ez csak egy pillanatfelvétel arról, hogy mit fogunk látni a következő 20-30 évben. Kétségtelen, hogy a jövőben a hőhullámok gyakrabban fordulnak elő, hosszabb ideig tartanak majd, és a szubkontinens nagyobb részét fogják lefedni, ami hatással lesz a vízkészletre, a mezőgazdaságra, a vállalkozásokra és az energiaigényre" – mondta Mishra.

Indiai számítások szerint a század közepére 2,5 hőhullám várható, míg a század végére már három, átlagosan 18 napos időtartamban. Az ENSZ is hasonló előrejelezést adott korábban az országgal kapcsolatosan.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés