Kilencven éve alapították a Balatoni Limnológiai Intézetet

A tó élete a klímaváltozás, és más globális hatások dacára alapvetően a mi kezünkben van, sorsáért mi felelünk, vegytiszta nemzeti feladat – hívja fel a figyelmet a jeles alkalomból G.-Tóth László, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet igazgatója a Magyar Idők cikkében.

„Minek egy ekkora gondban lévő országnak egy csiborpatkoló?” – értetlenkedtek a parlamenti képviselők, amikor kilenc évtizeddel ezelőtt a Magyar Biológiai Kutatóintézet létrehozásáról vitáztak. Csibort azóta sem patkolnak Tihanyban, ellenben feltárták a Balaton megannyi titkát.

– Az 596 négyzetkilométeres Balaton és teljes vízgyűjtő területe határainkon belül helyezkedik el. A tó élete a klímaváltozás, és más globális hatások dacára alapvetően a mi kezünkben van, sorsáért mi felelünk, vegytiszta nemzeti feladat – magyarázza G.-Tóth László, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet igazgatója. Többek között ezért kezdeményezte Bethlen István miniszterelnök és Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatási miniszter kilencven évvel ezelőtt a tihanyi kutatóhely megalapítását. Az intézet helyszínéül először Siófok, majd Keszthely merült fel. Végül a tihanyi apátsági domb lábánál töltöttek fel két és fél hektár területet a Balatonból az intézetnek.

Az első Magyar Biológiai Kutatóintézet alapkövét 1926. augusztus 25-én helyezték el, majd egy évvel az alapkőletétel után, 1927. szeptember 5-én az intézet megnyitotta kapuit. A megnyitástól egészen napjainkig hagyományosan két kutatási irányzat működik Tihanyban: a Balaton kutatására irányuló hidrobiológiai-ökológiai és a vízi gerinctelen állatok élettanára fókuszáló, de ezek ma már teljesen összefonódtak. Az intézetben a megnyitás után rövid idő alatt pezsgő tudományos élet alakult ki. Már az 1930-as években olyan világhírű tudósok dolgoztak a tihanyi falak között, mint a később egyaránt Nobel-díjas Otto Loewi, Paul Weiss és Szent-Györgyi Albert. A II. világháború pusztításait átvészelő kutatóhely 1951-ben került a Magyar Tudományos Akadémia irányítása alá.

Az 1965-ös és az 1975-ös tömeges balatoni halpusztulás, és legfőképpen a Balaton vízminőségének drámai romlása miatt az 1970-es évektől központi kormányprogramok sora indult a Balaton megmentésére. Mindez arra késztette a Magyar Tudományos Akadémiát, hogy megerősítse a tihanyi intézet hidrobiológiai, Balaton-kutatási profilját, és ennek hangsúlyozása érdekében 1982-től az intézet nevét is MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetre változtatta. 2012. január 1-jétől a tihanyi intézet a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont székhelye.

A Kotsis Iván által tervezett, immár műemlékvédelmet élvező patinás épületegyüttesben dolgozó Balaton-tudósok (néhány éve még 38-an voltak, jelenleg 26-an kutatnak ott) napjainkban három fő problémára koncentrálnak. Az egyik: a vízügy a tó vízszintjét harmadik éve minél hosszabb ideig 120 centiméter magasságban igyekszik tartani a korábbi 75-110 centiméteres üzemvízszint helyett, hogy a nyári aszályos időszakban is maradjon elég víz a tóban. Ez az állandó vízmagasság azonban szokatlan lehet a nagyobb ingadozásokhoz szokott élőlényeknek. Az elmúlt évek elemzései azt mutatták, hogy a magasan tartott vízszint kedvező az ökoszisztémára, kivéve a féltve őrzött természetes nádasokat.

Fotó: Pixabay

G.-Tóth László szerint nem ennyire egyértelmű a helyzet az idegenhonos, azaz inváziós fajokkal. Az első ilyen lény az 1930-as évek elején megjelent és elszaporodott vándorkagyló volt, amely egy, a Sió-csatornán felvontatott dunai uszály fenekére tapadva jutott a Balatonba. (Ez az uszály egyébként két kisebb rákfajjal is beoltotta a Balatont.) A 2003-as nagy apadás után idegenhonos gerinctelen élőlények (kagylók) új inváziós hulláma jelentkezett a Balatonban. A kínai ehető kagylóról például nem tudni, hogyan került a tóba. Lehet, hogy egy kínai étteremből, de lehet, hogy egy halivadék-szállítmánnyal került egy tó környéki halastóba és onnan terjedt be a Balatonba. Az intézet vezetője szerint arra is van példa, hogy egy újonnan megjelent agresszív inváziós faj sokkal könnyebben kiszorít egy szintén betelepült idegenhonost, mint egy őshonost. Ökológiai szempontból tanulságos a folyamat.

A legújabb tennivaló a tóban található hormonok és gyógyszermaradványok kimutatása. Az intézet munkatársai a hazai folyókból és tavakból származó mintákban egyaránt jelezték ezeket az anyagokat. Ez egyik kutató az Alpok egyik háromezer méteres gleccseréből hozott olvadékvízmintát – egyedül ez utóbbiban nem találtak ilyen jellegű vegyi anyagokat. A Balaton vízgyűjtőjén 53 mintavételi helyen gyűjtik a mintákat a fő turisztikai szezonban és azon kívül. A Balatoni Fejlesztési Tanács anyagi segítségével monitorozzák a hormon- és gyógyszermaradványok előfordulását és vizsgálják, azt nézik, hogy ezek a hatóanyag-maradványok milyen hatással lehetnek a tó élővilágára.

Az elmúlt egy-két évben forráshiánnyal küzdött az intézet, mert késtek a 2014–2020-ra várható pályázati kiírások. „A Balaton nagyon egyedi tó, nem lehet sem Európa, sem a világ más tavaihoz hasonlítani, ezért külön forrás szükséges a kutatására – írták akkor a szakemberek. – Emiatt már az 1980-as évektől kormányprogramok finanszírozták e célt, külön kormányzati támogatást kapott a tihanyi kutatómunka, mint kiemelt nemzeti kutatási terület.” Ennek alapján sikerült megmenteni a Balatont az eutrofizációtól, azaz az algásodástól.

– Az utóbbi egy évben kedvezően változott a helyzet. Az MTA-támogatás mellett az elnyert GINOP és KEHOP pályázati forrásoknak köszönhetően 2020-ig biztosított az intézet működése és a Balaton-kutatás. Ennek ellenére úgy gondolom, a Balaton mint hatalmas nemzeti természeti erőforrásunk kutatására a mindenkori pályázati sikerektől függetlenül, koncepciósan kellene pénzt biztosítani – tájékoztatott az idén Magyar Örökség díjjal kitüntetett, az alapításának kilencvenedik évfordulóját holnap ünneplő kutatóhely igazgatója.

Agrotrend.hu / Magyar Idők