Fenntarthatóság

Innováció

Kis lilék a Rábán

A Rábatakarítás alkalmával, nemcsak szemetet találtunk a zátonyokon, hanem különleges dologra bukkantunk a kavicsok között: kis lile tojásokra. – írja Góczán Éva az őrségi Nemzeti Park honlapján.

Ez az apró termetű madár kavicsos partú folyók zátonyain, kisebb szigetein költ, de rendszeres fészkelő kavicsbányákban is. Nagyon fontos, hogy minél hamarabb felderítsük ezeket a helyeket, amiket a kis lilék költésre használnak, ugyanis csak így védhetjük meg őket.

Fotó: Faragó Ádám – őNPI

A képen jól látható a jellegzetes fészkelési módja: a tojások a kavicsokon fekszenek, fészekanyag nélkül. Nagyon nehéz őket észrevenni. Ha egy vízitúrázó csapat a költőszigeten köt ki, nagy rá az esély, hogy megsemmisül a fészek.

Fotó: Bori Zsófia – Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (www.orseginemzetipark.hu)

Éppen ezért rendszeresen tájékoztatjuk a „Rábajárókat" ezekről a helyekről és kérjük őket, hogy túráik során ne az adott zátonyokon pihenjenek meg. További veszélyeztető tényező a kotlási idő alatt bekövetkező áradás, vízszint emelkedés.

Igazgatóságunk Természetvédelmi őrszolgálata rendszeresen végez a Rábán madárfelmérést a költési időszakban. Megfigyeléseink szerint a folyón minden évben költ 2-3 pár.

 

Leírás és életmód

Hazánkban rendszeres fészkelő, jellemzően a nagyobb folyók zátonyain telepszik meg. Európai és hazai állománya stabil. Költését a hirtelen áradások, az illegális kavicsbányászat és a zavarás veszélyeztetheti. A faj alkalmazkodóképességét mutatja, hogy mesterségesen kialakult élőhelyeken, így ülepítőtavakon, kavicsbányákban, építkezéseken is megjelenik. Vonuló, hazánkban március és október között lehet megfigyelni. Vonulás előtt csapatokat alkot, melyek leggyakrabban lecsapolt halastavakon, folyók mentén, ülepítőkön gyülekeznek.

Élőhelye, költése: Eurázsiában és Észak-Afrikában elterjedt faj, többé-kevésbé a parti lile költőterületétől délre, vízközeli kopár területeken költ. Általában évente egy fészekaljat nevel, de leírták már másodköltését is. A kopár talajon egy egyszerű mélyedést kapar, a tojó ide rakja általában 4 tojását. A szülők felváltva kotlanak 24-25 napig. A fészekhagyó fiókákat közösen vezetgetik. A fiatalok egyhónapos korukban válnak röpképessé. Tápláléka rovarokból, férgekből, rákokból áll.

(Forrás: őrségi Nemzeti Park, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület)

agrotrend.hu / Origo

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook