Fenntarthatóság

Innováció

Kivágják a 3 éve telepített erdőt – mintegy 300 mázsa energiafűzet termelnek ki Kenderesen

2014-ben telepítette a város az első két hektár energiafűzet a mezőgazdasági közmunkaprogram keretében, tavaly újabb két hektárt ültettek.

A kenderesei önkormányzat által három éve ültetett energiafűz erdőt vágják ki a napokban a településen, a mintegy háromszáz mázsa aprítékkal a közintézményeket fűtik majd – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere.

Pádár Lászlóné (Fidesz-KDNP) elmondta: az egyéb aprítékok helyett a kitermelést követően az energiafűzzel fűtik majd a könyvtárat és a polgármesteri hivatalt. Hozzátette: a gázfűtésre fordított költségekből az eddigi számítások szerint több millió forintot spórol ezzel a fűtési móddal évente az önkormányzat.

Hozzátette: az energiafűz betakarítását és feldolgozását a településen dolgozó csaknem száz közmunkás többsége végzi. Szólt arról, hogy a 2014-ben telepítette a város az első két hektár energiafüzet a mezőgazdasági közmunkaprogram keretében, tavaly újabb két hektárt ültettek. A napokban a hároméves telepítést, a mintegy nyolc-tíz méteres fákat takarítják be.

A polgármester elmondta: a becslések szerint mintegy háromszáz mázsa fát termelnek majd ki, az apríték előállításához szükséges gépeket már korábban megvásárolták. A tervek szerint a jövőben nem termelnek majd ki évente fát a területről, hanem hagyják azokat minél vastagabbra megnőni.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés