Fenntarthatóság

Innováció

Kőriseket ültettek a fásítási program keretein belül

Magyar kőrisfákat ültetett el az Országfásítási Program keretében dr. Görgényi Ernő polgármester, Alt Norbert alpolgármester és Puskás Lajos, a DALERD Zrt. szakembere kedd délután Gyulán, a Dobozi úton, az új református temető mellett.

Puskás Lajos elmondta, büszkék arra, hogy Gyula az ország egyik legzöldebb városa. A keddi akció részeként 15 magyar kőrist ültettek el. A kezdeményezéssel felhívták a figyelmet arra, hogy a klímaváltozásra való felkészülésnek egyetlen vitán felüli hatékony eszköze van a fásítás, az erdősítés – beol.hu.

fotó: Imre György/beol.hu

Dr. Görgényi Ernő kiemelte: külterületeik közel ötöde erdő, a város parkjait, közterületeit pedig különös gondossággal óvják és ápolják. Gyulán, a város belterületén idén összesen eddig 719 fát ültettek el.

Alt Norbert alpolgármester, önkormányzati képviselő a körzetét érintő fásításokról szólt, illetve bejelentette, egy vállalkozó felajánlásának köszönhetően harmincegy fát ültetnek majd el a Bem József téren.

Szászné dr. Várkonyi Adrienn, a város főkertésze elmondta, a magyar kőris a tölgy-kőris-szil ligeterdők alkotófaja, őshonos növény.

agrotrend.hu / beol.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook