Tavaly a 250 ezer szavazó közül több mint 72 ezer a magyar fát támogatta, ezzel a bátaszéki molyhos tölgy elsőként végzett a versenyben - áll a magyar kihívást szervező Ökotárs Alapítvány közleményében.
Idén Anglia, Belgium, Bulgária, Csehország, Észak-Írország, Észtország, Írország, Franciaország, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Németország, Skócia, Spanyolország, Szlovákia, és Wales jelöltjei versenyeznek egymással.
Magyarországot a nemzetközi mezőnyben a budapesti Jászai Mari tér legszebb platánja képviseli, amely 2016 novemberében, a verseny történetében első budapesti faként, 3545 szavazattal lett a hazai Év Fája cím birtokosa.
Idén először egy szavazó két fára is leadhatja voksát a február 28-ig tartó szavazáson. Az utolsó héten (február 22-től 28-ig) a szavazás titkos, a szavazatok száma ezen időszak alatt nem látható. Az eredmény március 21-én, az erdők világnapján, a brüsszeli díjátadón derül ki.
A döntőbe jutott fák és a szavazás a kezdeményezés honlapján, ide kattintva érhető el.
A Jászai Mari téri platánt 1936-1938 körül ültették el a téren, amelyet eredetileg 1903-ban parkosítottak, és sokáig a Rudolf tér nevet viselte. A területet 1950-ben keresztelték át Jászai Mari térre, a magyar színésznő születésének 100. évfordulója alkalmából. Az itt álló faóriás az ország egyik leglátogatottabb faegyede.
A verseny történetében három alkalommal nyerte el magyar fa az Európai Év Fája címet, évente pedig több mint 200 ezer szavazat érkezik az egyedekre.
A nemzetközi versenyt a Environmental Partnership Association szervezi, a magyar fordulót pedig a hat alapítványt tömörítő EPA magyar tagja, az Ökotárs Alapítvány. A mozgalomban évente több százezren vesznek részt, a versengő országok száma pedig a kezdetek óta ötről tizenhatra emelkedett.
agrotrend.hu