Fenntarthatóság

Innováció

Magyar agrár-tudásexporttal segítjük az észak-afrikai térség stabilitását

Magyarország közvetlenül is érdekelt az észak-afrikai országok mezőgazdaságának erősítésében. Az ott élő vidéki lakosság életkörülményeinek javításában való magyar szerepvállalással, a tudás- és technológia export fokozásával támogatni tudjuk az euro-mediterrán térség geopolitikai stabilitásának fenntartását.

A célunk, hogy a szerény körülmények között, mezőgazdasági munkákból élő lakosság széles köreinek tudjunk helyben alternatívákat kínálni, ezáltal szülőföldjükön segítsük őket jobb életkörülményekhez

– hangsúlyozta tunéziai tárgyalásai során Dr. Gyuricza Csaba a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója.

fotó: naik.hu

A vártnál is nagyobb érdeklődést mutatnak az észak-afrikai országok a magyar agrárinnováció eredményeinek fogadására, továbbá piaci lehetőséget jelentenek mezőgazdasági alapanyagok és feldolgozott termékeink számára egyaránt – emelte ki a főigazgató. A magyar küldöttség a tuniszi mezőgazdasági minisztériumban folytatott megbeszélései során megállapodott a halászati, méhészeti, erdészeti és kertészeti kutatás-fejlesztési kapcsolatok további bővítéséről és új közös programok kiépítéséről – amelyek mintaprojektként fogják segíteni a további együttműködést.

Észak-Afrika országaival több évtizedre vezethetők vissza hazánk mezőgazdasági kapcsolatai.

Magyar kutatók irányították többek között az egyiptomi öntözés-fejlesztést, továbbá jelentős szerepet játszottunk az algériai halászati és takarmányipari fejlesztések kivitelezésében, míg Tunéziában a halászati mellett vízgazdálkodási projektek kivitelezésében vettek részt a magyar szakemberek.

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ munkatársai eddigi szakmai látogatásaik során számos lehetséges együttműködési területet azonosítottak be az észak-afrikai térségben. Jó példa, hogy a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet által kidolgozott tevetej feldolgozási technológia gyakorlati alkalmazása várhatóan hamarosan megkezdődik Marokkóban.

Az észak-afrikai országokkal történő együttműködés ugyanakkor hazánk számára is kiemelt jelentőséggel bír, hiszen a tudásexport mellett jelentős tudásimportról is beszélnünk kell: mivel ebben a térségben jelenleg hasonló klimatikus körülmények között folyik a termelés, mint amilyenre hazánkban néhány évtized múlva számítani lehet.

A tunéziai, marokkói és algériai tapasztalatok segítségével már most megkezdhetjük a felkészülést és az alkalmazkodást a majdani, kedvezőtlenebb körülményekkel szemben.

A NAIK ennek érdekében már megkötötte a Maghreb-országok kutatóintézeteivel azokat az együttműködési megállapodásokat, amik a közös munka intézményi kereteit hosszútávon biztosítják.

agrotrend.hu / NAIK

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook