2022.08.15., hétfő , Mária

Fenntarthatóság

2021. augusztus 24. kedd • 12:52

Már a madarak is pusztulnak a Velencei-tónál

Tragikus a helyzet a Velencei-tónál: az újabb tömeges halpusztulást most madarak elhullása tetézi. Legutóbb civilek egy kis csoportja tucatnyi elpusztult madártetemet távolított el a tó területéről, a még élő állatokat pedig madárkórházba szállították – írja a Pecaverzum.

Hivatalosan egyelőre csak nagyon keveset lehet tudni, mert az illetékesek hallgatnak. A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) kiadott egy közleményt, amelyben azt írták, hogy a tó vízszintje „körülbelül” négy centimétert emelkedett - írta az Index.

Egyedül a civilek azok, akik ezekben a nehéz napokban, hetekben is a vízen vannak, hogy végezzék a kármentesítést. Ők szedik ki a döglött halakat és a hulladékot a vízből.

Fotó: Facebook (Pecaverzum)

A mai esténket ismét a Velencei-tóban és partján töltöttük, csak nem úgy, ahogy megszokott ilyenkor, a nyári estéken. Több napja a hatalmas mértékű második halpusztulás mellett a madarak is nagyobb mennyiségben elkezdtek dögleni – fogalmazott Homoródi Szabolcs, az egyik önkéntes közösségi oldalán, és hozzáfűzte, hogy egy maroknyi civil egy kifejezetten a madarak által kedvelt partrészt látogatott meg vasárnap, ahonnan a 10-20 darab dög mellől két darab még élő, beteg sirályt is befogtak, és egy állatkórházban is megerősítették, hogy a madarak a botulizmus tüneteit mutatták. Leírhatnám a szokásos köröket, hogy mi a büdös francnak kell történnie ahhoz, hogy ismét ne csak a civilek szedjék naponta a több tonna dögöt, keressék a megmenthető madarakat, valakik találjanak választ a tóban zajló folyamatokra, de teljesen felesleges. Az állami szervek szerint ez így van rendben. Vagy ha netán lenne olyan, aki tudja, hogy ez így nem lesz jó, annak szólnak – adott hangot véleményének az önkéntes. 

A botulizmus valószínűségét a dunaharaszti Tollas Barát civil szervezet által működtetett állatkórházban is megerősítettek, amikor egy mentett kacsát adták át nekik. A madarakat mentő civilek hangsúlyozták, ha valaki fentebb leírt tüneteket produkáló madarat talál a Velencei-tóban, ne hagyja magára, mert úgy biztosan elpusztul.

agrotrend.hu / Index

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.