2022.05.26., csütörtök , Fülöp, Evelin

Fenntarthatóság

2021. augusztus 11. szerda • 13:55

Már kirepültek és gyülekeznek az első füsti fecskék

Egyre több idei kelésű, fiatal füsti fecskével találkozhatunk a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sóstói Állattartó Telepének környékén, Kardoskúton.

A fiókák többsége kirepült, a legtöbb szülőpár pedig már meg is kezdte a második költést. A füsti fecske az egyik leggyakoribb fecskefaj Magyarországon - írja a Körös-Maros Nemzeti Park honlapja. Míg a molnárfecskék elsősorban a városokban, addig a füsti fecskék a külterületi tanyákon, állattartó telepeken szeretnek fészkelni.  Az állatok körül mindig sok a rovar, így a fecskék számára is bőségesen akad táplálék.

A füsti fecskék általában már májusban fészkelni kezdenek. Idén a hűvös tavasz miatt széthúzott a költés, ennek ellenére a legtöbb fészekből július második felében már kirepültek a fiatal madarak. A hűvös tavasz után a táplálékbázis kifejezetten jó volt a térségben, így az átlagosan kirepült fiókák száma is magas.  

Fotó: Gál Zoltán

A szülőpárok jó része megkezdte a másodköltést, már újra tojásokon ülnek. A füsti fecskéknél gyakran harmadköltés is előfordul, ha az időjárás ezt lehetővé teszi. Az első költésből származó fiókák szépen gyarapodnak és már csapatokba verődve gyülekeznek az állattartó telep környékén. Az éjszakákat a nádasokban töltik.

A füsti fecskék rendszerint szeptemberben indulnak útnak telelőhelyeik felé, október elejére teljesen eltűnnek a térségünkből.

agrotrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.