2019.06.18., kedd , Arnold,Levente

Fenntarthatóság

2019. március 22. péntek • 12:09

Megfelelő mennyiségű és minőségű víz kell az agráriumnak

A bolygó vízkészletének csupán 0,007 %-a érhető el könnyen.

A Föld vízkészletének csupán 0,007 %-a van felszínen, vagyis könnyen elérhető, nem túl szennyezett és majdnem azonnal használható. Ezt hívják úgy, hogy hidrológiai James Bond-arány - mondta Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) környezeti fenntarthatóság igazgatóságának vezetője péntek reggel, a víz világnapján az M1 aktuális csatornán.


A fejlődő világban a szennyvíz 80-90 %-a tisztítatlanul jut vissza a természetbe - fotó: Pixabay

Az igazgató szerint Magyarországon biztosított a lakosság vízellátása, és ebben jelentős tartalékok állnak rendelkezésre, ugyanakkor például a mezőgazdaságban előfordul vízhiány.

Két évvel ezelőtt egy háromhetes aszály több mint 100 milliárd forintos kárt hagyott maga után.

- A Homokhátság régióban, például, évente 10-15 centiméterrel csökken a talajvíz szintje, ha nem tesznek valamit, akkor ez a régió 15-20 éven belül el fog sivatagosodni - mondta.

- Tehát van vízhiány Magyarországon, s a spórolásnak szükséges, hogy helye legyen - hangsúlyozta az igazgató, hozzátéve, mivel a víz előállításához energia kell, aki "kidobja" a vizet, tehát nem spórol vele, az az energiát is kidobja.

Ráadásul Magyarországon is jelentős problémát okoz a szennyezés, és ebben az esetben szem előtt kell tartani, hogy egyetlen csepp olaj, akár ezer liter vizet is fogyasztásra alkalmatlanná tehet.

- Két végén égetjük a gyertyát: az egyik végén egyre kevesebb édesvíz jut egy főre a világban a száraz régiókban, s jellemzően ugyanezen régiókban a szennyvízkibocsátás sokkal nagyobb, mint amit a természet önmagában képes kezelni

 - mutatott rá Kőrösi Csaba.

agrotrend.hu / MTI

Fókuszban
Több, mint száz falu halt ki a forróság és az aszály miatt

Több, mint száz falu halt ki a forróság és az aszály miatt

A példa nélküli hőség soesem látott mértékű szárazsággal jár, ...

Szakmakóstoló hét agrárszakma népszerűsítő rendezvénysorozat gyermekeknek

"Szakmakóstoló hét" agrárszakma népszerűsítő rendezvénysorozat gyermekeknek

A tervek szerint a köztestület hosszú távon olyan

Naturások figyelem!
Figyelni kell a NATURA 2000-es gyepterületekre vonatkozó előírások betartására

Naturások figyelem! Figyelni kell a NATURA 2000-es gyepterületekre vonatkozó előírások betartására

Mire figyeljünk a NATURA 2000-es gyepterületekre vonatkozó előírások ...

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.