Fenntarthatóság

Innováció

Messze vagyunk a klímacéloktól

A vízválság megelőzésének fontosságára hívta fel a figyelmet Áder János köztársasági elnök az ENSZ New York-i, online vízügyi konferenciáján csütörtökön – írja az MTI.

A köztársasági elnök beszédében hangsúlyozta: sokadik alkalommal, és az ENSZ keretében sem először teszik fel a kérdést, hogy hogyan kerülhető el a fenyegető vízválság, hogyan lehet megakadályozni az ember okozta klímaváltozást – írja az index.hu.

fotó: pixabay.com

Párizsban elfogadták a klímacélokat, egyetértettek a szén-dioxid-kibocsátás jelentős csökkentésében, de ma távolabb vannak a közös célok, mint 2015-ben, az elfogadás pillanatában − fogalmazott Áder János, aki emlékeztetett: ugyanabban az évben hagyták jóvá a vízzel kapcsolatos fenntarthatósági célokat is. Szerinte új gazdasági számításokra van szükség a beruházások klímára és a vizekre gyakorolt hatásainak áttekintéséhez.

Tennivalónk van bőven, a feladatok számát és nagyságát szemlélve az előttünk álló évek jelmondata már inkább így hangzik: cselekedj globálisan, cselekedj lokálisan − fogalmazott beszédében a köztársasági elnök, aki szerint a vízválság megelőzésére integrált adatbázisokat kell építeni. Lokális, regionális és globális adatokra van szükség, legyen szó árvízi előrejelzésről, aszály-előrejelzésről, vagy a vízszennyezés helyéről, módjáról, mértékéről és annak hatásairól. Pontos számításokat kell végezni a várható kár mértékéről és a megelőzésre fordítandó összegekről – tette hozzá.

agrotrend.hu / index.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés