Fenntarthatóság

Innováció

Ne az erdészektől féltsék az erdőt

Szeptembertől új, a gazdálkodóknak kedvezőbb erdőtörvény lép hatályba. A zöldek szerint sérül a természetvédelem, az erdészek szerint nem – írta összeállításában a Népszava.

Jelentős változásokat hoz a szeptember elsején életbe lépő módosított erdőtörvény. Először történt meg, hogy az erdőgazdálkodást gyakorlók érdekképviseletei dolgozták ki a törvénytervezetet. Elsődleges szempont volt az erdő gazdasági, védelmi, és közjóléti szerepének megőrzése, de úgy, hogy felesleges megkötések ne korlátozzák a szükségesnél jobban az erdőkezelőket.

– A természetvédők emiatt számos kritikát fogalmaztak meg – ismerte el Luzsi József, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége tiszteletbeli elnöke, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara erdő- és vadgazdálkodási osztályának vezetője.

A szakember szerint attól tartanak, hogy a most szerzett nagyobb szabadság az erdőművelésben a gazdaság szereplőinek kedvez, a természeti értékeinek pedig árt, és az erdősített területek csökkenéséhez vezethet. 

– Ezeket az aggályokat szeretném eloszlatni, ne az erdészektől féltsük az erdőt – tette hozzá Luzsi.

Magyarország erdővel borított területének nagysága az elmúlt száz évben megduplázódott, ami jelenleg több mint kétmillió hektár. A további növekedést az új törvény szavatolja. 

A törvény keretein túlmutató, gazdasági hátrányt okozó korlátozások kompenzációját muszáj megoldani

– jelentette ki a tiszteletbeli elnök. – Csak a kívánatos mértékig szabad térben és időben határt szabni az erdei munkának, mert aki az erdőből él, annak a megélhetését veszélyezteti az, ha egy gazdálkodó márciustól fél évig a saját erdejébe sem mehet be, mivel az természetvédelmi terület.

Luzsi szerint jó a törvény, reméli, hogy a jelenleg kidolgozás alatt álló végrehajtási rendeletek is a törvény szellemiségét tükrözik majd. A zöldszervezetek szerint a módosított törvény hatására a természetvédelemben a korábbi szinthez képest visszalépés történik.

A Népszava összeállítása itt olvasható.

agrotrend.hu / nepszava.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook