Fenntarthatóság

Innováció

Ökológiai katasztrófát okozhat a fényszennyezés rohamos növekedése – Különleges kísérlet indul Bárdudvarnokon

A fényszennyezés egy kevésbé ismert környezeti ártalom, azonban napjainkban már jóval gyakoribb beszédtéma, mint egy évtizede. Azonkívül, hogy a rosszul megtervezett, vagy elavult technológiájú fényforrások az embert páratlan égi látványtól fosztják meg, az élővilágra is komoly kárt jelentenek. Egy nemzetközi projekt keretében majd olyan új világítási projektet is tesztelnek, amely alternatívát jelent a káros és szennyező rendszerek helyett.

A fény hatással van a növényekre, állatokra, sőt az emberekre is.

Akár kis mennyiségű, rossz időben érkező fény is képes megzavarni az élőlények belső óráját, a hormonok termelését, s akár a teljes ökoszisztémát is károsan érintheti.

A kutatók szerint a fényszennyezés mértéke rohamosan, évente 5-10 százalékkal nő.

Egy, az országon átívelő nemzetközi projekt keretében tudományos konzorcium kezdi meg működését az ELTE Savaria Természettudományi Centruma vezetésével – írja a Somogy megyei hírportál. A kutatócsoport tagja a Kaposvári Egyetem is, amely részt vesz majd a fényszennyezés kutatásában. – Fejleszteni fogja az egyetem a ropolyi vadászházat – mondta Kolláth Zoltán, a projekt szakmai vezetője és a Magyar Csillagászati Egyesület elnöke. – Itt egy környezettudományi kutatóházat alakítanak ki, s mivel az már a Zselic másik oldala, kontroll terület is lesz.

A szakemberek a fényszennyezés hatásait vizsgálják széles körben, s felmérés készül hazánk fényszennyezettségéről is. A három intézmény együttműködésével megvalósuló projekt része egy olyan világítási projekt is, amely alternatívát jelent a káros és szennyező rendszerek helyett. Bárdudvarnok lesz az egyik helyszín, ahol kiépül ilyen közvilágítási rendszer

Olyan lámparendszer épül, amely szabályozható, hogy sárga vagy fehér fénnyel világít. Hosszabb távon is az a cél, hogy nem csak a fény mennyisége, hanem az összetétele is kontrollálható legyen. Ez egy eléggé újszerű dolog, máshol sincs ilyen megoldás a közvilágításban. De mi úgy érezzük, hogy ez jelenti a jövőt: a környezethez alkalmazkodva óvjuk is azt

– mondta a projekt szakmai vezetője. A választás azért esett Bárdudvarnokra, tette hozzá Kolláth Zoltán, mert közel van a Zselici Csillagos Égbolt Parkhoz a település. Ráadásul nagy kiterjedésű a község, amelynek köszönhetően változatos a biológiai környezet is, ahol meg figyelhetik majd a szakemberek a világítás élőlényekre gyakorolt hatásait.

A földi élet ritmusa évezredek óta a nappalok és éjszakák változásától függött, amely kódolva van az élőlények génjeiben is. Ezt azonban az ember radikálisan megzavarta azzal, hogy az éjszakát nappallá változtatta. A Nemzetközi Sötét Égbolt Szövetség tudományos kutatásokat összegző anyaga szerint már bebizonyosodott, hogy a fényszennyezés káros, sőt akár halálos is lehet kétéltűekre, madarakra, rovarokra, emlősökre és a növényekre is.

Bizonyos madárfajok éjszaka vadásznak, illetve vonulnak a Hold és a csillagok fényénél. A mesterséges fények eltéríthetik őket és veszélyes vidékekre tévedhetnek, például városokba, ahol a magas épületekbe ütközhetnek.

A növények esetében a kutatások rámutattak, hogy egyes fajok egyedszáma lecsökkent. Ennek oka, hogy a beporzók nem végzik munkájukat, mivel sok rovart vonz a fény. Azoktól pedig a beporzás és táplálék miatt is függ a többi élőlény.

Lényegében minden összefüggésben van mindennel, ezért is fontos, hogy a fényszennyezést csökkentsük, hiszen ökológiai katasztrófát okozhat a rohamos növekedése.

Három évig kutatják a fényszennyezést az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Savaria Természettudományi Centruma, az Eszterházi Károly és a Kaposvári Egyetem kutatói közösen. A projektre a Széchenyi 2020 programból 979,99 millió forint uniós támogatást kaptak az intézmények.

agrotrend.hu / sonline.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook