Fenntarthatóság

Innováció

Orvvadász kommandó pusztított a somogyi erdőkben

A három férfi több millió forintot érő állatállományt pusztított el.

Az ügyészség orvvadászat bűntette és lopás bűntette miatt emelt vádat azzal a három férfival szemben, akik vadászati jogosultság nélkül ejtettek el több vadat – írta meg a Somogy megyei hírportál.

A vádirat lényege szerint az 50 éves vádlott 2020 nyarán többször is megjelent ismerősével a Kaposvár közelében lévő erdőterületeken, ahol több alkalommal be nem azonosítható, valamint engedéllyel tartott fegyverével vadakat lőtt ki.

Fotó: wikimedia

A rapsicok az elejtett állatokat – köztük 1.000.000 forint értékű gímszarvasbikákat – magukkal vitték, amik közül a tilalmi időszakban lelőtt bikák trófeáit az 50 éves terhelt kifőzte és kikészítette, majd társával az egyiket elcserélte, a másikat megtartotta. A férfiak a vadásztársaságtól három hónap alatt összesen 2.650.000 forint értékben tulajdonítottak el vadakat.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a korábban már büntetve volt, a kilövést végző orvvadásszal szemben végrehajtandó, míg társaival szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.

agrotrend.hu / Sonline.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés