Fenntarthatóság

Innováció

Példaértékű volt a Csengeri Almanapok

Nagy István a 19. Csengeri Almanapok megnyitóján elmondta, a közös agrárpolitika (KAP) forrásainak nemzeti társfinanszírozási mértékét a kormány nyolcvan százalékra emelte fel, ami háromszor nagyobb összeg, mint a korábbi években volt. A tárcavezető Forján Zsoltnak, a magyar-román határ melletti kisváros polgármesterének egy helyi almafeldolgozó létrehozására tett javaslatára reagálva kifejtette, most is nyitva van egy olyan pályázati lehetőség, amellyel egy ilyen élelmiszeripari üzemet meg lehet építeni.

A kormány akár ötmilliárd forint támogatást is tud adni ahhoz, hogy egy jelentős üzem megvalósulhasson Csengerben – tette hozzá Nagy István. A miniszter szerint a világ értékválságban szenved, keresi azokat az identitási pontokat, amelyekhez viszonyulhat. A magyaroknak azonban megvannak ezek a fontos pontok, a hit, a hagyomány és a kultúra, "innen jön a segítség" – fogalmazott Nagy István.

fotó: AM

Az eseményen Kovács Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője arról beszélt, ezen a fesztiválon a térség legfontosabb termékét, a csengeri almát ünneplik. Minden arról szól, hogy miként tudjuk a magyar vidéki életet élhetővé és gazdaságossá tenni, és lelkületileg magyarnak megtartani – mondta a nagyobbik kormánypárt térségi képviselője.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés