Fenntarthatóság

Innováció

Repül a kis szénalepkék második nemzedéke

A Körös-Maros Nemzeti Park gyepterületein tavasztól őszig szinte mindenütt láthatunk kis szénalepkéket. Második nemzedékük július végén repült ki.

A lepkék leginkább a domb- és hegyvidékeket kedvelik, az Alföldön kevesebb fajuk él. Utóbbiak közé tartozik a kis szénalepke, amely a füves élőhelyeket részesíti előnyben, a zárt erdőkben nem fordul elő, írja a Körös-Maros Nemzeti Park. Ennek oka elsősorban az, hogy hernyói a különböző perjefajokkal táplálkoznak. A felnőtt egyedek nektárt fogyasztanak.

Fotó: Kalivoda Béla

Aprócska lepkéről van szó, melynek szárnyfesztávolsága mindössze 3 centiméter. Színezetében a barna és a narancssárga dominál, halványszürke mintázattal. Elülső szárnyán jellegzetes fekete szemfolt van, amit egy fehér gyűrű határol. A második nemzedék kicsit élénkebb, narancssárgásabb, mint az első. A hernyók is kicsik, szürkés-zöldes színezetűek.

A kis szénalepkék első nemzedéke április végén, május elején kezdi a repülést, a második pedig július végén. Átfedés is van a nemzedékek között, így gyakorlatilag nem fordul elő az, hogy nyár közepén ne lennének kis szénalepkék a füves területeken. Esetenként harmadik nemzedék is van, amely egészen a fagyokig kitart.  

agrotrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés