Fenntarthatóság

Innováció

Sárgyűjtőhelyek nélkül bajban lesznek a fecskék

Idén tavasszal is nehezen indul az amúgy is megfogyatkozott állományú molnár- és füsti fecskék költése. Az elhúzódó hűvös idő miatt vonulásuk legalább két hetet csúszik, ráadásul a fészeképítés során is számos nehézségbe ütköznek.

A településeken egyre nagyobb területet borít aszfalt, beton, térkő, és a mind gyakoribb aszályos tavaszokon, nyárelőkön a fecskék számára szinte lehetetlen sarat találni, amivel tatarozhatnák, megépíthetnék fészkeiket – írja a Turista Magazin.

A helyzetet tovább nehezíti az utcai „kék” csapok megszűnése, illetve a hazai legelő- és háztájiállat-tartás összeomlása, melynek következtében eltűntek az aszályos tavaszon, nyárelőn is fészekanyaggyűjtő-helyként funkcionáló útszéli pocsolyák, jószágitatók.

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) ezért azt javasolja, hogy a meglévő természetes, és a kihelyezett mesterség fészkek, fészektelepek közelében minél több helyen létesüljenek sárgyűjtőhelyek. Ezeket április második felétől legalább május végéig, folytatódó aszály esetén a másodköltés kezdetekor, június végétől néhány újabb hétig érdemes működtetni.

 

A sárgyűjtőhelyek létesítésének legegyszerűbb módja, ha kis forgalmú utak földes padkáján, gyártelepek udvarán slag vagy vödör segítségével asztalnyi területet jól beiszapolunk, addig locsoljuk a vizet, amíg a talaj többet már nem tud beszívni. Ezt követően már csak annyi a dolgunk, hogy az időjárástól, a csapadékviszonyoktól függően néhány naponta újra locsoljuk a területet, folyamatosan lágy saras állagban tartva azt. Arra azonban figyeljünk, hogy a homokos, apró kavicsos útpadka nem jó, mert ezek anyaga nem tapad jól, az ebből készült fészek nem tartós, így könnyen leszakadhat.

Sárgyűjtőt a kertben is létesíthetünk, de ha nem szeretnénk tönkretenni a gyepet, alkalmazhatunk tálcás sárgyűjtőhelyet is, mellyel erkélyen, tornácon is próbálkozhatunk.

További tippek, ötletek az MME oldalán.

agrotrend.hu / Turista Magazin

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés