Fenntarthatóság

Innováció

Szeged fásítását erdészetis diákok végzik

Gyakorlati idejükben Szeged szerte fákat ültetnek a Kiss Ferenc Erdészeti Szakgimnázium diákjai. Évek óta rendszeresen besegítenek a környezetgazdálkodásnak, idén a város 191 pontjára került facsemete.

-Hárs-, ostor és kőris facsemetéket ültetnek diákjaink a város különböző pontjain. Már néhány hete folyik a munka, attól függően hova kerül a csemete egy nap 20-30-at ültetnek el a fiúk. Összesen 500 darabot tettünk le 191 helyre Szőregtől Dorozsmáig, most 16 diákunk van kint gyakorlaton a városban – magyarázta Halápi Nándor, a Kiss Ferenc Alapítvány az Erdészeti Oktatásért ügyvezetője. Évek óta tart az az együttműködés, amelynek keretében a Kiss Ferenc Erdészeti Szakgimnázium diákja részt vesznek a faültetésben – 2013 óta az agrárminisztériumhoz tartozunk, mégis mivel szegedi iskola vagyunk, szívesen teszünk a város zöldítéséért, ráadásul ez az iskola alapítványa számára bevételt jelent. Fontos, hogy a gyerekeink itt lehetnek és azt a pénzt, amit ezzel keresnek tanulmányutakra, iskolával kapcsolatos dolgokra költhetik – tudta meg a delmagyar.hu Máhig József igazgatótól.

fotó: Kuklis István/delmagyar.hu

Szabó Szebasztián és Romsics Roland végzősök, ezekből a munkákból – nyúlhajtás, faültetés – származó bevételből fedezik a nyári tanulmányutat.

ők évek óta részt vesznek a munkálatokban, Rolandtól megtudtuk, szeretik ezt, kevésbé nehéz, mint más erdészeti munka. Megtudtuk, évente 5-600 csemetét ültetnek el, sok utcában csak egy-egy fát pótolunk, sokszor traktort is segítségül hívnak.

– Ide a Korányi fasorra nem tud beállni egy traktor, így a fiúknak elő kellett készíteni az ültető gödröt, pótolni kellett a talajerőt és megfelelő méretű és minőségű facsemetét- ez esetben ezüsthársot ültetünk ide – magyarázta az iskola igazgatója.

Makrai László szerint márt legalább 7-8 éves az együttműködés a Kiss Ferenc Erdészeti Szakgimnázium és a Szegedi Környezetgazdálkodási Kft. között.

– Gyakorlati jellegű ez, a fiúk megtanulják azt, hogyan kell fát ültetni a városban, ugyanis teljesen más a módja, mint külterületen, ahol jobbak a talajkörülmények. A diákokkal azért jó dolgozni, mert lelkesek, tanáraik megtanítják őket hogyan kell szakszerűen elvégezni a munkát, másrészt nekünk munkaerő hiányunk van – fogalmazott a kft. ügyvezetője. Megtudtuk a facsemetéket a városi cég rendelte, egy fa elültetésének összege 100 ezer forint körül lehet.

agrotrend.hu / delmagyar.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés