Fenntarthatóság

Innováció

Szelíd területkezelés a Jakab-hegyen

A pécsi Jakab-hegy fennsíkján álló Pálos kolostorrom, az Új templom és az épületek között elterülő rét a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében áll. Az épületek, építmények karbantartása mellett a gyep kezelése is feladataik közé tartozik.

A gyepkezelés a gyakorlatban a rendszeres kaszálást jelenti – írja a Völgyi Sándor a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság honlapján.


Fotó: DDNPI / Völgyi Sándor

Azonban kaszálás és kaszálás között is van különbség. A Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet szívében elhelyezkedő hegyi réten ezt igyekszünk minél kíméletesebben végezni.

A kaszálásokkal megakadályozzuk a környező erdőszegélyből „begyalogló” kökény és szeder terjedését, másrészt alakítjuk a gyepvegetáció összetételét. A módszeresen, foltonként, kézi eszközökkel végzett kaszálás lehetőséget ad a válogatásra, foltok kihagyására. 

Ennek eredményeként mára már látható, hogy a korábban javarészt fűfélék alkotta gyeptársulásban egyre több kétszikű faj jelent meg, és évről-évre tavasszal szép virágfoltok díszítik a kolostorrom és az új templom előterét.

agrotrend.hu / Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, Völgyi Sándor

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés