Fenntarthatóság

Innováció

Szinte teljesen kipusztult, most megtalálták ezt a lepkét

A vörös csüngőlepke hazánk ritka, veszélyeztetett feltűnő színezetű lepkefaja.

Élőhelyei a természetes száraz sztyepprétek, nyílt és zárt homoki gyepek. Melegkedvelő, Közép- és Dél-Európában elterjedt faj, olvasható a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság honlapján.

Mint fogalmaznak, a faj élőhelyének változásaira érzékenyen reagál, hazánkban az elmúlt ötven évben az ismert lelőhelyeiről nagyrészt kipusztult. Élőhelyét akác és fenyő ültetvények foglalják el, nem tűri az intenzív legeltetést és taposást.


Fotó: Kováts László, Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság

A közlemény szerint a Dél-Mezőföldről egyetlen Paks mellől ismert előfordulása a kétezres évek elején nem védett területen volt, ahonnan mára valószínű kipusztult. Az idén augusztusban a Dél-Mezőföld Tájvédelmi Körzet Paksi ürgemező területéről egy példánya lencsevégre került, egy húsz éve nem legeltetett, a vajszínű ördögszem tápnövényében gazdag akácerdők közé ékelődött pici gyepfoltról.

Itt még bőven virágzott a tápnövénye, amire évente egyszer júliusban teszi petéit. Hernyója augusztus végére egy pergament gubót készít és az elszáradt növényen hibernál. Élőhelye a nemzeti park igazgatóság kezelésében van, zavartalanságának biztosításával remélhetőleg a faj újonnan felfedezett elszigetelt populációját sikerül megvédeni, zárták a bejegyzést.

A vörös csüngőlepke fokozottan védett, természetvédelmi értéke 100.000 Ft.

 

Toll nélküli szárnyasok

Már lehet szavazni az év lepkéjére is. Legutóbbi tavaly adtunk hírt arról, hogy kéttenyérnyi nagyságú óriáslepkét találtak Ausztráliában. Arról is szóltak a híradások, hogy gyászlepkét találtak a Kék-Kálló-völgyben, de említésre méltó az is, hogy veszélyben vannak a pompás királylepkék. 2021-ben a lepkék kolibrija lett az év rovara? Elárultuk a titkot is, hogy hogyan miként telelnek a lepkék. A tavalyi év bombahíre volt, hogy lepetézett Rábapatyon a világ egyik legszebb lepkéje. Sőt, bemutattuk a legmérgesebb lepkét is. (DDNP)

agrotrend.hu / Berek.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés