2022.12.09., péntek , Natália

Fenntarthatóság

2022. március 30. szerda • 10:41

Szívbarát tanösvény a Hármashatár-hegyen is

A Budapesti Szent Ferenc Kórház a Budapest környéki erdőket kezelő Pilisi Parkerdő Zrt. közreműködésével újabb egészségügyi tanösvényt létesített a Budai-hegységben – ezúttal a Hármashatár-hegyen. A kórház „Út az egészséghez” elnevezésű programja keretében eddig országosan hat helyszínen létesített kardiotanösvényeket. Ezek kreatív módon segítik a szív- és érrendszeri vagy magasvérnyomás-betegséggel élők, illetve cukorbetegek életét. A most átadott útvonal a hetedik ilyen tanösvény. A rehabilitációt és életmódváltást segítő hármashatár-hegyi túraösvényt úgy formálták, hogy az egészséges lakosság számára is használható és informatív legyen: esetükben betegségek kiszűrését, megelőzését szolgálja.

 

Az erdők jelentősége az egészség megőrzésében

A tanösvény célja, hogy egy kellemes szabadidős tevékenység közben információhoz jussunk szívünk egészségi állapotáról azáltal, hogy saját szervezetünk működését, reakcióit kísérjük figyelemmel és rögzítjük a túra okozta terhelés közben. A tanösvény-program az új helyszínen is több különböző hosszúságú túrát kínál. Az útvonalak és pulzusmérő pontok kialakításakor a szakemberek a legújabb szakmai ajánlások figyelembevételével jártak el, így azok egyszerre biztonságosak és hatékonyak.

Fotó: Pilisi Parkerdő

Rittling István, a Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészetének vezetője az átadón kiemelte: a Parkerdő számára nagy öröm, hogy területén immár a harmadik olyan tanösvény kialakításában vehetett részt, amely kifejezetten az erdők egészségmegőrző szerepére épít. „Úgy gondolom, minden ilyen jellegű együttműködés segít kifejezésre juttatni, mekkora jelentősége van az erdőknek az életünkben, kiemelten a városi emberek életében” – mondta Rittling István.

 

Vezetett túrák és személyes konzultáció

A programhoz kapcsolódóan Budapesten eddig a Hárshegyen, a Normafán és az újpesti Farkaserdőben, Budapesten kívül pedig Veresegyházán, Miskolcon és Kékestetőn működik ilyen tanösvény. A kórház egyes budapesti helyszínein heti rendszerességgel tart szervezett vezetett túrákat is. Elsőként ezt szokták ajánlani, hisz itt a kórház szakemberei segítenek a tanösvény megértésében és helyes használatában. A program résztvevői számára több helyszínen kölcsönözhető eszközök is rendelkezésére állnak (teleszkópos túrabot, pulzusmérő karóra).

A túra során mért egészségügyi adatokat egyénileg teljesített vagy vezetett túra esetében is a kórház szakemberei értékelik ki. Azoknak, akiknél kiugró értékeket észlelnek, erről visszajelzést adnak, és felajánlják a kivizsgálás lehetőségét a kórház szakrendelésein. Az ellenőrzött mozgásprogram az egészségesek esetében a megelőzést, a szív-érrendszeri, illetve magasvérnyomás-betegséggel élők, cukorbetegek esetében pedig a szövődmények kialakulásának megelőzését, késleltetését szolgálja.

Dr. Toldy-Schedel Emil, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója elmondta: „Magyarországon egyre hatékonyabban tudjuk ellátni az akut szív- és érrendszeri eseményeket, a szívinfarktust és a stroke-ot, az esemény után egy éven belüli halálozási adataink azonban aggasztóak. Ahhoz, hogy ezen változtathassunk, a gyógyszerek mellett a betegek együttműködését elindító és segítő programokat kell nyújtani. Ilyen ez a kardiotanösvényprogram, amit célunk országos hálózattá tenni, és kísért tanösvényprogramjainkat kibővíteni a cukorbeteg, illetve post-covid célcsoporttal, valamint továbbfejlesztését tervezzük SM betegek számára is, illetve a programon belül másfajta mozgásprogramok felé is nyitunk (pl. nordic walking, bicikli, speciális célcsoportoknak e-bicikli).”

Fotó: Pilisi Parkerdő

 

Egyedi mobilapplikáció

A programhoz egyedileg kifejlesztett mobilapplikáció is tartozik, melynek segítségével a pulzus- és egyéb egészségügyi adatok egy személyes online felületen rögzíthetők. A program innovatív információtechnológiai partnere, az eHealth Kft. nevében Dr. Máté Attila kiemelte: a cég saját fejlesztésű Fókusz Program applikációjában megjelenik a túra útvonala és a tényleges tartózkodási hely, és a rendszer a pulzusmérő pontokon figyelmeztet a mérésre, a mért pulzusértéket a megtett távolság- és időadatokkal együtt beolvassa a kardiológiai naplóba, majd előre megadott orvosszakmai utasítások alapján mesterséges intelligencia segítségével elvégzi a rizikóértékelést és szükség esetén riasztja a kórház szakemberét.

 

A kormány támogatja a budai egészségügy fejlesztését

Dr. Gór Csaba a II. kerület önkormányzati képviselőjeként kiemelte: két nagyon fontos értékünkért is teszünk e tanösvény átadásával - a budai polgárok egészségéért és a természet védelméért, megbecsüléséért. Hozzátette: A budai egészségügy fejlesztése kulcskérdés a magyar kormány számára: 2014 óta több mint 69 milliárd forint támogatás érkezett a II., a III. és a XII. kerületi intézményekhez, és a Szent Ferenc Kórház is 4 milliárd forintos kiemelt támogatással tudott megújulni, bővülni.

Az eseményen részt vett Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, aki további 10 millió forintot ajánlott fel a program sikeres, országos szintű kiterjesztésére.

Az új tanösvényt, amelyet P. Kozma Imre OH, a Betegápoló Irgalmasrend vezetője áldott meg, a megnyitót követően kórházi szakemberek által vezetett túrán többen ki is próbálhatták. A kórház a gyogytorna@szentferenckorhaz.hu emailcímen fogadja budapesti túráira a jelentkezéseket.

agrotrend.hu / Pilisi Parkerdő Zrt.

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.