Fenntarthatóság

Innováció

Távolodik a klímacél elérése

Ha továbbra is annyi üvegházhatású gázt bocsát ki Németország, mint eddig, akkor a 2030-ra kitűzött éghajlati célok nem lesznek elérhetők. Csak az ipari szektornak mintegy tízszeresére kellene felpörgetnie az éves kibocsátás csökkentését a kívánt eredményért. A közlekedési ágazatban pedig még ennél is többet kellene tenni – írta a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Németországot az a veszély fenyegeti, hogy jóval elmarad a 2030-ra kitűzött éghajlati célok teljesítésétől – írta a Magyar Nemzet. Erre a következtetésre jutott az Éghajlatügyi Szakértői Tanács az első jelentésében, amelyet a független testület az éghajlatügyi világkonferencia kezdete előtt hozott nyilvánosságra.

– A 2030-ra kitűzött éghajlati célokat a szokásos módon történő megközelítéssel biztosan nem fogjuk elérni – állapította meg Brigitte Knopf, a tanács elnökhelyettese. A német kormány addigra legalább 65 százalékkal szeretné csökkenteni az üvegházhatású gázok országos kibocsátását 1990-hez képest, de e cél elérésétől még nagyon messze van az ország.

Az Éghajlatügyi Szakértői Tanács öt szakértőből áll, akiket a szövetségi kormány nevez ki öt évre. Jelenleg a Fraunhofer Institute for Solar Energy Systems vezetője, Hans-Martin Henning tölti be az elnöki széket. A tagokat munkájukban tudományos munkatársak segítik. A tanácsot kizárólag a szövetségi éghajlatvédelmi törvényben meghatározott megbízatás köti, és a testület a tevékenységei során független. A testület felülvizsgálja a Szövetségi Környezetvédelmi Ügynökség által évente összeállított kibocsátási adatokat. Ha a vizsgált ágazatok valamelyikében nem teljesülnek az éghajlati célok, a felelős minisztériumoknak sürgősségi programokat kell ­kidolgozniuk. Ezeket később a szakértői tanács is felülvizsgálja.

Fotó: Europress

A jelentés, amelyet a szóban forgó testület a jövőben kétévente fog bemutatni, a 2000 és 2021 közötti évek elemzésén alapul. Az elmúlt évben az üvegházhatású gázok kibocsátásának mintegy kilencven százaléka az energia, az ipar, az épületek és a közlekedési ágazatoknak volt tulajdonítható. A jelentés szerint a Németországban kibocsátott üvegházhatású gázok mennyisége a teljes vizsgált időszakban 26,6 százalékkal csökkent. 

A szakértői tanács azonban figyelmeztet, hogy az eddig elért kibocsátáscsökkentési arányok messze nem elegendők a 2030-ra kitűzött éghajlatvédelmi célok eléréséhez – sem összességében, sem az egyes ágazatokban.

A közlekedés és az ipar sokkal rosszabbul teljesít a kibocsátáscsökkentés tekintetében: itt a szakértők mindössze 13 százalékos, illetve 18 százalékos mérséklést számoltak ki a 2000 és 2021 közötti időszakra. Csak az ipari szektornak mintegy tízszer kevesebbet kellene kibocsátania ahhoz, hogy 2030-ig még elérje a német klímacélokat. A közlekedési ágazatban pedig évente akár tizennégyszer kevesebbet kellene kibocsátani a káros anyagokból.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés