Fenntarthatóság

Innováció

Telehordják az erdőt szeméttel, pedig a börtönt kockáztatják

Dacára a helyi közösségek egyre gyakoribb összefogásának, az erős kormányzati szándéknak, mindig vannak olyanok, akik szemrebbenés nélkül a természetbe hordják el otthon keletkező hulladékukat.

Sokszor úgy tűnik, szélmalomharcot vívunk az erdőkben, az út szélén hagyott szeméttel

Ezen a héten a Te Szedd akció keretében tisztítják meg a környezettudatosan gondolkodók a somogyi zöldterületeket a hulladékoktól. Dolguk biztosan lesz bőven, még úgy is, hogy 2020. januárja óta szabálysértésnek minősül a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése. A törvény kimondja, hogy pénzbüntetéssel, súlyos esetben akár börtönbüntetéssel sújtható az, aki egészséget, a földet, a vizet, a levegőt vagy azok összetevőit, illetve élő szervezetet veszélyeztet a szemeteléssel.

Forrás: sonline.hu

Nem kell környezetmérnöknek lenni ahhoz, hogy józan ésszel tudjuk: a nem oda való műanyagok, törmelék, építkezési és vegyi hulladék komoly veszélyt jelentenek a természetben.
A törvény betartásával a legnagyobb gond, hogy tetten kell érni az elkövetőt. Legutóbb Büssüben az igali körzeti megbízottak egy 31 éves kaposhomoki férfit és fiatalkorú társát fogták el, miközben autóalkatrészeket próbáltak meg elhelyezni az erdőben.

Néhány héttel korábban Marcaliban emelt vádat az ügyészség egy férfivel szemben, aki az albérletéből hordott ki szemetet a város külterületére a helyi hulladék­udvar helyett. A férfit aközben rögzítette egy vadkamera, hogy kisteherautóról pakolta le a járműalkatrészeket, rossz hűtőszekrényét, és több hullámpalát. Később összeszedte ugyan a szemetet, de így is felfüggesztett börtönt kért rá az ügyészség. Megtudtuk, hogy 2020. januárja óta összesen harmincegy büntetőeljárást folytattak le a somogyi rendőrök, hasonló ügyekben.

 

Bírságolás a szelektív szigeteken

Az idén a somogyi rendőrök 44 helyszíni bírságot szabtak ki, és 17 esetben tettek szabálysértési feljelentést szemetelés miatt. A szabályszegésnek van közigazgatási bírság alakzata is, amelyben a Somogy Megyei Kormányhivatal jár el. Ha a szemetelő nem fogadja el a bírságot, a hivatal intézkedik; 2022-ben húsznál is többször történt ilyen eljárás. Gyakori, hogy a szelektív hulladékszigeten helyezik el a kommunális hulladékot. Ilyenkor az önkormányzat tesz bejelentést a kormányhivatal felé. A szemetelők kilétéről a térfigyelő kamerák felvétele alapján a rendőrség rántja le a leplet, ezután rendre eljárást indít a kormányhivatal.

agrotrend.hu / Sonline, Koszorus Rita

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook