Fenntarthatóság

Innováció

Természetvédelmi előadás a horgásztáborban

A múlt héten a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa terepi előadást tartott a Kondorosi Horgász Egyesület ifjúsági horgásztáborában.

Az egyesület "Fiatalok a természetben" című sikeres pályázata lehetőséget biztosított egy, a gyermekek környezettudatos gondolkodásmódját formáló programsorozat létrehozására – írja a Körös-Maros Nemzeti Park.

fotó: kmnp.hu

Ennek részeként kora tavasszal, a pandémiás időszak egészségügyi előírásait betartva a résztvevőknek egy online előadást tartottunk arról, hogyan védhetjük otthonunk körül a természetet. A kondorosi gyerekek nem csak a virtuális térben, hanem a valóságban is komolyan vették az elhangzottakat, hogy ők is tehetnek a természet megóvásáért. Barna Róbert tanár úr vezetésével madárodukat készítettek, hogy ezek kihelyezésével segítsék a kondorosi kertekben fészkelő helyet kereső, odúlakó énekesmadarakat.

Most pedig a horgásztábor ifjú lakói a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szakemberének vezetésével tett terepi séta keretében megismerhették a kondorosi horgásztó és környezete élőhelyeit, érdekes növény- és állatvilágát. A foglalkozás végén tartott beszélgetésben körvonalazódott egy újabb terepi kaland lehetősége, egy nagy közös kerékpártúra a nagyszénási általános iskolával.  

agrotrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook