Fenntarthatóság

Innováció

Tisztújítás is esedékes áprilisban a Vadászkamaránál

Megtartotta az április 13-i Országos Küldöttközgyűlést előkészítő ülését az Országos Magyar Vadászkamara Elnöksége. A tanácskozáson, amelyre március 26-án került sor, a testület tagjai – egyebek mellett – a küldöttek elé kerülő anyagokról is döntöttek.

Az Elnökség tagjai egyhangúlag fogadták el az OMVK 2017-es szakmai tevékenységéről szóló, valamint a pénzügyi beszámolót. Dr. Jámbor László elnök az előbbivel összefüggésben kiemelte: a jövőben még aktívabb és sokrétűbb munkára számít a szervezet országos bizottságaitól és szakbizottságaitól, amelyek feladata az Elnökség munkájának segítése.

Az testület támogatta a 2018. évi bevételek megyei Területi Szervezetek és a Központ közötti megosztásáról szóló javaslatot is, valamint jóváhagyta az adott évre összeállított költségvetést. Végezetül a Központi Apparátus SZMSZ-ének apróbb módosításával is egyetértettek a jelenlévők, ezt a jövőbeni feladatok indokolják.

Az OMVK Elnökségének ülése 2018. március 26. – fotó: OMVK, Földvári Attila

Bajdik Péter főtitkár az Országos Vadgazdálkodási Alappal összefüggő feladatok teljesítéséről számolt be. Mint elmondta, minden határidőt sikerült tartani, a Központba februárban és márciusban folyamatosan érkeztek vissza a nyertes vadászatra jogosultaktól az aláírt támogatási szerződések és a kifizetések jelentős része is megtörtént már. Az Elnökség januárban döntött a támogatásokról, ehhez kapcsolódóan 9 fellebbezés érkezett, amelyekről az Alap Működési Szabályzata szerint a Küldöttközgyűlés dönt. (Részletek az Országos Vadgazdálkodási alapról itt találhatók.)

A Küldöttközgyűlésen tisztújítás is esedékes lesz, ezért az elnökségi ülésen dr. Kovács Sándor, a tavaly megválasztott Jelölőbizottság elnöke beszámolt az általa vezetett testület munkájáról, ismertetve a 2018. március 25-éig beérkezett jelölések szerint, a választással érintett tisztségekre vonatkozó jelöltek névsorát. A Jelölőbizottság által meghatározott nevek közül az Elnökség felállított egy ajánlási listát arra vonatkozóan, hogy a testület mely személyekkel látná biztosítottnak az OMVK további sikeres működését.

Az április 13-ai Küldöttközgyűléshez kapcsolódó előterjesztéseket, anyagokat a Kamara országos küldöttei – az Alapszabály vonatkozó rendelkezései szerint – tértivevényes postai küldeményként kapják meg.

Az „Egyebek” napirendi pontban Kriston Nándor, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vadászkamara elnöke beszámolt az Országos Vadásznap előkészületeiről. Ezt idén szeptember 7-8-án, Putnokon rendezik meg. A rendezvényhez ismét kapcsolódhat szakmai konferencia, miként ez 2017-ben, Mezőberényben is történt. Az elnök elmondta: a város önkormányzata is érdemben bekapcsolódik a szervezésbe. Fodermayer Vilmos hivatásos vadász alelnök arról tájékoztatott, hogy idén ismét sor kerül a hivatásos vadászok kétévente megrendezett országos szakmai versenyére. Ezúttal Pest megyében lesz a helyszín, a nyári megmérettetést megyei válogatók előzik majd meg, amelyeket június közepéig célszerű megtartani.

agrotrend.hu / OMVK

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés