Fenntarthatóság

Innováció

Tovább szigorodik az egyszer használatos műanyagtermékekre vonatkozó szabályozás

A körforgásos gazdaságra való átállás érdekében el kell érni, hogy a magyar fogyasztók egyre inkább a környezetbarát, többször hasznosítható termékeket vegyék igénybe. Ezért – egyéb szigorítások mellett – a gyártóknak bizonyos műanyagtermékek esetében tájékoztatást kell nyújtaniuk a fogyasztók számára, összhangban az európai uniós szabályozással – jelentette ki Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.

Az ITM szerdai közleményre szerint az államtitkár emlékeztetett, hogy a kormány elkötelezett a klímavédelem mellett, ezért hirdette meg tavaly februárban a Klíma- és természetvédelmi akciótervet, amelynek fontos vállalásai közé tartozik egyes egyszer használatos műanyagtermékek kivezetése. Ennek mentén megkezdődött az egyes műanyagtermékek környezetre gyakorolt hatásának csökkentéséről szóló uniós irányelv (SUP irányelv) hazai átvétele is.

fotó: pxhere.com

A kedden megjelent kormányrendelet értelmében 2021. július 3-tól a gyártóknak alkalmazniuk kell az egészségügyi betétek, tamponok és tamponapplikátorok, nedves törlőkendők, dohánytermékek és italpoharak esetében az uniós jelölési követelményeket, amely hozzájárul a hulladékok elhagyásának csökkentéséhez.

Emellett az egyszer használatos műanyagtermékek gyártóit a hulladékgazdálkodási hatóságnál 2022. január 15-ig nyilvántartásba kell venni, 2022. január 1-jétől pedig a gyártóknak nyilvántartást kell vezetniük, valamint kötelező lesz számukra az adatszolgáltatás a Magyarországon forgalomba hozott egyes egyszer használatos műanyagtermékekről.

A jogszabály rögzíti a műanyag (PET) italpalackok elkülönített gyűjtésére vonatkozó célértékeket is, amely szerint 2025-re a tárgyévben forgalomba hozott italpalackok 77 százalékát, 2029-re 90 százalékát elkülönítetten kell gyűjteni. A gyártóknak továbbá gondoskodniuk kell arról, hogy az általuk forgalomba hozott PET italpalackok 2025-től legalább negyede, 2030-tól pedig mintegy harmada újrafeldolgozott műanyagból készüljön. A követelmények megfelelő alkalmazását a hulladékgazdálkodási hatóság ellenőrzi majd – figyelmeztet az ITM közleménye.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés