Fenntarthatóság

Innováció

Új fejlesztésekkel várja a látogatókat a Budakeszi Vadaspark

Több új fejlesztéssel – madárröpdékkel, kifutókkal és foglalkoztató térrel – várja a tavaszi kirándulószezon kezdetére látogatóit a Budakeszi Vadaspark.

A fejlesztések szerdai átadásán Zámbó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára kiemelte, hogy a magyar kormány 2010 után korábban nem látott nagyságrendű turisztikai fejlesztési programot indított a magyar erdőkben. Megnyitottak és mindenki számára bejárhatóvá tettek egymillió hektárnyi állami erdőterületet, évente 40-50 millió látogatót fogadó infrastruktúrát fejlesztettek, erdei szállások, kilátók, ökoturisztikai központok, erdei iskolák épültek és újultak meg országszerte.

Harris-ölyvet (Parabuteo unicinctus) röptet egy solymász – Fotó: MTI / Kovács Attila

 

A 27 milliárd forintnyi turisztikai fejlesztés mellett az erdőgazdasági cégcsoport évente mintegy 4 milliárd forintot fordít az ökoturisztikai létesítmények fenntartására. Az ehhez szükséges gazdasági alapot az erdők kezelésének eredményéből teremti elő. A szakmai civil szervezetek, az erdőgazdaságok és a kormányzat nemcsak a fejlesztésekben, hanem az erdőkkel összefüggő szemléletformálásban is számos területen együttműködik. Jó példa erre a Budakeszi Vadaspark, amelynek küldetése, hogy az erdő kapujaként bevezesse a városi látogatókat a természet világába. Nagy jelentősége van az ökoturisztikai fejlesztéseknek az egészségvédelemben.

Egy vadmacska (Felis silvestris) gondozójával – Fotó: MTI / Kovács Attila

Szabó Péter, a Vadaspark igazgatója arról beszélt, hogy Budapest környékének egyik legkedveltebb ökoturisztikai célpontja a Budakeszi Vadaspark, amely évente kétszázezer látogatót fogad.

A mostani újdonságok közül a leglátványosabb a nyolc röpde és kifutó, amelyek 200 négyzetméteren – legmagasabb pontjain hatméteres belmagassággal – adnak otthont erdei madaraknak. Az új kifutó lehetőséget ad a Vadmacska fajmegőrzési program részeként a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal közösen megmentett vadmacska-kölykök tartós elhelyezésére.

A bejárat mellett több mint 80 látogató befogadására alkalmas foglalkoztató tér épült, amely pihenő és étkező, de a környezeti nevelési programok helyszínéül is szolgál. Kiépült 200 méter úthálózat, a hozzá tartozó közmű és elektromos vezetékekkel, amely mintegy 15 ezer négyzetméterrel bővíti a látogatható területet. Igazi különlegességként említette az igazgató a tematikus játszóteret és tanösvényt, amely a méhek, darazsak fontosságára hívja fel a figyelmet.

Hóbagolypár (Bubo scandiacus) – Fotó: Fotó: MTI / Kovács Attila

A fejlesztések a Magyar Természetjáró Szövetség és a Vadasparkot fenntartó Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködésével valósulhattak meg pályázati forrásból, amelynek a Vadasparkot érintő része 120 millió forint értékű. 

Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy az elmúlt években negyven beruházás valósult meg a Budapest és a környéke erdei közéleti-turisztikai infrastruktúrájának fejlesztése érdekében. Szinte valamennyi projektet állami és uniós források tettek lehetővé.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés