Fenntarthatóság

Innováció

Változhat a vadászattal kapcsolatos negatív hangulat

Az elmúlt hónapok rámutattak arra, hogy esély és remény van a vadászattal kapcsolatos negatív hangulat megváltozására, mégpedig akkor, ha az érintettek együtt tudnak dolgozni – hangsúlyozta az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás kormánybiztosa pénteken, Soponyán, a CACIT nemzetközi mindenesvizsla versenyén.

Kovács Zoltán a Sárvíz-völgye Erdészeti-, Vadászati- és Ökoturisztikai Központban a hétvégén megrendezésre kerülő verseny megnyitóján azt mondta: a vadászattal kapcsolatban meglévő ismerethiány és az ahhoz kapcsolódó negatív felhangok nem tűntek el, de jó eséllyel a világkiállítás után a háttérbe szorulhatnak – írta az Agrárminisztérium honlapja. Különösen, ha a kutyás, a solymász, a hagyományőrző, vagyis a vadászatot övező kulturális értékeket bemutatják minél több embernek – vélekedett.

A kormánybiztos vizslatartóként örömét fejezte ki, hogy létrejött ez a nemzetközi verseny, amely erősíti a vizslázás nélkülözhetetlen szerepét és segít a fajta elismertségének visszanyerésében. Kovács Zoltán a versenyhelyszínről kiemelte: a vizslázás magyarországi központja Soponya kell, hogy legyen, hiszen az infrastruktúra és a keretek adottak hozzá.

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a vadászkutyák egyre nagyobb teret hódítanak a hobbiból tartott kutyák között, ami annak köszönhető, hogy ezek a legalkalmasabbak arra, hogy együtt dolgozzanak az emberrel, valamint az aktív szabadidő közös eltöltésére. Rámutatott, hogy a vadászat jól képzett vadászkutya nélkül jóval nehezebb. Példaként említette, hogy kutyák nélkül a meg nem talált vad miatti veszteség az elejtett fácánok esetében 10-15 százalék, míg a récéknél 30-35 százalék lenne, ami az egész vadgazdálkodásnak is komoly veszteséget jelentene. Sándor Gyula, az Országos Magyar Vadászkamara kinológiai szakbizottságának elnöke elmondta: hat évvel ezelőtt volt egy álmuk, hogy a népszerű vizslaversenyt feltámasszák, és a vizslások egyik fő versenyévé tegyék.

Most az álom megvalósult, a cél pedig az, hogy a vizslával közös vadászatot népszerűsítsék, és megerősítsék a vizslák helyét a magyar vadászat területén. A szombaton és vasárnap megrendezésre kerülő versenyen tizennyolc vizsla és vezetője vesz részt, többségük magyar, de vannak szlovák, cseh és osztrák versenyzők is. A résztvevőknek több mint húsz feladatot kell teljesíteniük erdőben, mezőn és vízen.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook