Farkas Alexandra

Szerző

Védjük együtt a sokféleséget, sokféleképpen!

A biológiai sokféleség vagy más néven biodiverzitás nemzetközi napja jó alkalmat kínál arra, hogy felhívjuk a nagyközönség figyelmét az élővilág sokszínűségére, az azt fenyegető veszélyekre és megőrzésének szükségességére. Fontos azonban megértenünk, hogy az élővilág megóvása szempontjából nemcsak az a fontos, hogy milyen fajok élnek egy adott élőhelyen, hanem az is, hogy ezek milyen hatással vannak egymásra.

A szoros összetartozás fontosságának egyik kiváló példája a képen látható, 100.000 Ft természetvédelmi értékű, fokozottan védett atracélcincér, amelynek lárvája kizárólag a (szintén védett) kék atracél szárában és gyökereiben képes kifejlődni, de a kifejlett állatok is e növényeken élnek. A rovarfaj visszaszorulása épp azért következett be, mert a löszgyepek feltörésével és az intenzív mezőgazdasági tevékenységek révén nagymértékben megfogyatkozott a lárvák tápnövénye.

Ezen kívül fontos fajként említhetjük többek között a harkályokat, a tengerekben számtalan faj legfőbb táplálékát jelentő krilleket vagy épp a gombafonalakat, amelyek lebontó munkája nélkül több méternyi avar gyűlne össze az erdőkben.

Egy-egy közösséget tehát a maga egészében szükséges védeni, hiszen ha a tápláléklánc egyik fontos eleme eltűnik, az akár a teljes rendszer összeomlásához is vezethet.

A sokféleség ráadásul nemcsak fajok között, hanem populációk és egyedek között is létezik, így ezeket szintén védenünk kell. Gondoljunk csak arra, hogy minél változatosabb egy populáció genetikai állománya, annál könnyebben képes alkalmazkodni környezetéhez, vagy annál inkább ellenállóvá válik a különböző hatásokkal, betegségekkel szemben.

Az élővilágra nehezedő hatásokból az ember terjeszkedésével csak több és több lesz, a természetes rendszerekre tehát egyre nagyobb nyomás nehezedik az élőhelyek felaprózódásával, a túlhalászattal, a természeti erőforrások túlzott kihasználásával, a nem őshonos fajok behurcolásával vagy szándékos betelepítésével, az üvegházgázok kibocsátásával, a levegő, a víz és a talaj szennyezésével, de még a fölösleges éjszakai fényözönnel is.

Mit tehetünk az élővilág sokféleségének megőrzéséért? 

Rengeteg apróságot. Hogy a legegyszerűbb példákat említsük, ne zavarjuk az élővilágot természetjárás közben, támogassuk a természetvédelmi szakemberek munkáját az élővilág megfigyelésével, fogyasszunk a térségünkben termelt idényzöldségeket és -gyümölcsöket, illetve használjuk a tömegközlekedést. 

Figyeljünk arra, hogy különféle hulladékokat (például cigarettacsikket és rágógumit) semmiképp ne dobjunk el a természetben, mert ezek megmérgezhetik az állatokat, vagy a fulladásukat okozhatják. Amennyire tudjuk, csökkentsük a kültéri világítást. Használjunk környezetbarát címkével ellátott tisztítószereket, mobiltelefonunkat pedig a lehető legritkábban cseréljük, a gyártásához szükséges réz, kobalt és ólom bányászata ugyanis rendkívüli terhelést jelent az ökoszisztémára.

Sokszor hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a természet adta lehetőségek nem korlátlanok. De ha már ezekre odafigyelünk, máris tettünk valamit a biológiai sokféleség megőrzéséért.

Farkas Alexandra

tudomany.blog

agrotrend.hu / tudomány.blog/Dr. Farkas Alexandra

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook