Fenntarthatóság

Innováció

Visszakerülnek a túzokok természetes élőhelyükre

Megkezdődött a mentett tojásokból keltetett túzokok visszavadítása a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságának dévaványai Túzokvédelmi Állomásán.

Dr. Tirják László elmondta, az állomás munkatársai idén már harminchétszer tettek védelmi intézkedéseket. A Körös-Maros Nemzeti Park igazgatója hozzáfűzte, a fészekaljak jelentős részét sikerült megóvni, a tojó visszaült a tojásokra, így azokat nem kellett beszállítani az állomásra. Húsz tojás esetében azonban más megoldás nem kínálkozott, így azokat bevitték a keltetőbe, ahol gondos felügyelet mellett tizennégy túzokcsibe kelt ki. Közülük tízen már elérték a nyolchetes kort, így a szakemberek megkezdhették a visszavadításukat – írja a beol.hu.

fotó: wikipedia

– A másik négy fióka közül kettő négyhetes, kettő pedig csupán kéthetes, így ők még néhány hétig az állomáson maradnak – részletezte dr. Tirják László. A visszavadítás kapcsán elmondta, hogy tíz fiatal túzokot kihelyeztek a 400 hektáros Túzokvédelmi Mintaterületre, ahol szeptember végéig gondozói felügyelet mellett maradnak. Néhány nap múlva a bal lábukra egyedi jelölőgyűrűket kapnak a szárnyasok, melyek jól viselték a helyszínváltozást, szinte azonnal nagyokat repültek a területen, mindig visszatérve biztos pontjukhoz, a gondozójukhoz.

– A repülés gyakorlása közben mellizmaik megerősödnek, teljesen fel tudnak készülni a szabad életre – emelte ki a szakember, hozzátéve, hogy a mintaterületen szep­tember végéig napi 24 órás felügyeletet tartanak, majd fokozatosan csökkentik a látogatások, gondozások időtartamát. A fiatal madarak két hónap alatt válnak képessé az önálló életre, arra, hogy csatlakozzanak vad társaikhoz.

agrotrend.hu / beol.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés