Innováció

Precíziós gazdálkodás

Precíziós, „vagy amit akartok”

A Szombathely székhelyű BPW-Hungária Kft. bizonyít két megközelítésből is: jövőbe mutató fejlesztéseivel, valamint első osztályú, vevőközpontú szemléletével, precízen tartja pozícióját a minőségi futóművek gyártásában.

Felhasználók a fejlesztések középpontjában

Nézzük egy új megközelítésben: első osztályú teljesítményt csak a hardware és software megfelelő kombinációjával érhetünk el. Mint ahogy egy személyi számítógépnél elengedhetetlen egy intelligens processzor. Persze minden attól függ, hogy mire használjuk majd az eszközt. Nincs ez másképp a futóműveknél sem. A megfelelő futómű és annak előkészítése kritikus összetevője a vontatmánynak. Korántsem mindegy, hogy milyen „lábakon” áll a vontatmányunk, főleg, ha azt precíziós mezőgazdasági funkciókkal látjuk el. Egy minőségi vontatmány jóval többet és hatékonyabban fog dolgozni, így a felhasználó összpontosíthat a precíziós eszközök által gyűjtött adatokra és azok hasznosítására.

A BPW vevőközpontú szemléletével összhangban, precíziós vonalon az a kérdés, hogy a gyártó milyen célra szánja termékét és a felhasználónak hogyan tudjuk együtt biztosítani, hogy valóban és hatékonyan élvezhesse a precíziós gazdálkodás megkérdőjelezhetetlen előnyeit. A felhasználási terület és használati tulajdonságok állnak a fejlesztések központjában. A vevőkkel való kollaboráció fontos része a cég fejlesztési tevékenységének és nagy százalékban szerepel az futó projektek között.

Andrási Mátyás (bal) termékfejlesztési vezető egyeztet Varga Ákos (jobb) tesztmérnökkel

 

Proaktívan előre és precízen hátra

Természetesen a proaktív megközelítés sem marad el és a piac kihívásait alapul véve a BPW átfogó és innovatív megoldásokat is kínál. A fejlesztések egy része a hatékonyságot és fenntarthatósági elveket tükrözve kínál „kész” termékeket is.

Ilyen például a 2020-ban a Magyar Termékfejlesztési díjat nyert AGRO HUB is. Az AGRO HUB egy olyan tömegmérő rendszer, amely a felhasználás során gyűjtött adatokat rögzíti és eltárolja. ISOBUS kompatibilitásnak köszönhetően az ilyen kommunikációval rendelkező traktor képes a kapott információt leolvasni és megjeleníteni, ugyanakkor lehetőség van a gyűjtött adatok felhasználására mobil applikáción keresztül is. A gyakorlatban ez lehetővé teszi, hogy a tengelytest terhelésének figyelésével a rendszer mérje a rakományt és az össztömeget, illetve a karbantartás szempontjából fontos értékeket, mint a megtett út és átlagsebesség. Fontos megjegyezni, hogy a nehéz terepviszonyok és szélsőséges hőmérséklet ingadozás mellett is jól teljesít a rendszer, ami a mezőgazdasági környezetben elengedhetetlen követelmény. Az AGRO HUB 2.0 verziója már a széria gyártás küszöbén áll és várhatóan jövő év elején lesz elérhető.

AGRO HUB

 

„Szintén zenész” (kedvenc fizika tanárunk után szabadon) a 2023-ban bemutatásra kerülő ARC (Active Reverse Control) kormányzási rendszer, amely tolatáskor, 10 km/órás sebességig automatikusan vezérli a talajkormányzott tengelyt. A rendszer könnyebb manőverezhetőséget biztosít a járművezetőnek hátramenetben, aminek direkt következménye a kormányzáshoz szükséges erő csökkenése, ezáltal a gumikopás minimalizálása. Karbantartás és fenntarthatósági szempontból ez egy kritikus pont, ami szintén azt támogatja, hogy a felhasználó hatékonyabban tudjon haladni kitűzött célja felé.

Integrált szögszenzor

 

Precíziós gazdálkodásra tervezve

Minden a gazdával és a gazdasággal kezdődik, folytatódik és végződik. Közös érdekünk, hogy a lehető leghatékonyabb és gazdaságosabb feltételeket biztosítsunk a termelők számára és lehetővé tegyük azt, hogy a technológiai fejlődés adta lehetőségeket hosszú távon és kemény terepen is kamatoztatni tudják. A BPW megadja a stabil alapot ehhez. Sok komponens felszerelhető egy futóműre, de a vállalat precíz és körültekintő szemléletének köszönhetően, az adatot gyűjtő szenzorok, a környezeti hatásoktól védett, biztonságos környezetbe kerülnek.

Egy ember és egy gép képes olyan egységet alkotni, ahol semmi sem lehetetlen. Ennek a szimbiózisnak az eléréséhez tűzte ki a BPW azt a célt, hogy futóműveiket egyre okosabbá, egyre kommunikatívabbá tegye, és a fizikai komponensek mellett az elektronikus fejlesztésekre is nagy hangsúlyt fektessen. Ide tartozik a szenzorika témaköre. Kerékszenzoraik képesek a kerék forgásából információt kinyerni és továbbítani, támogatva a járműfunkciókat. Míg ABS szenzoruk rövid féktávolságokat, valamint jó stabilitási és kormányzási tulajdonságokat garantál a traktor és vontatmánya részére, addig fordulatszám és forgásirányérzékelő szenzoruk a kihordási mennyiségek optimalizálásában játszhat fontos szerepet, illetve az elektronikus kényszerkormányzó rendszerek fontos komponense.

Forgásirány érzékelő szenzor

 

Mindkét szenzort a fékdobon belül van rögzítve. Ez plusz védelmet jelent a külső hatások és szennyeződések, valamint a mechanikai behatások ellen, ezzel is garantálva a megbízható és folyamatos szenzor jelet, még kis sebességek (<1km/h) esetén is.

Az elektronikus kényszerkormányzás másik elengedhetetlen eleme az integrált szögszenzor, mely a kormányzott tengelyek forgáspontjában található függőcsapszegbe kerül beszerelésre. Az adapter képes fogadni a legmodernebb megoldások gyártóinak termékeit akár előkészített, akár használatra kész állapotban.

Fordulatszám érzékelő szenzor

 

A kezdő összehasonlítással élve, mire és meddig lenne használható az a fantasztikus processzor, ha kitennénk a mindennapi környezeti hatásoknak? A BPW komolyan veszi a gazdáknak tett ígéretét és a fejlesztési folyamat minden fázisában tesztel, dokumentál, elemez, hogy csak és kizárólag a legjobb megoldást kínálja.

 

Hogy miért?

A BPW összességében megtervezi a stabil alapot, amit egy terhelhető jármű igazán kíván. Legyen szó precíziós gazdálkodásról vagy egyszerűbb megoldásokról, a BPW csak és kizárólag a hatékonyságot tartja szem előtt, amikor futóművet tervez az agráriumnak. A BPW nem köt kompromisszumot, mert a gazda megérdemli a legjobb támogatást.

BPW Hungária

(X)

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés