2021.09.27., hétfő , Adalbert

Precíziós gazdálkodás

2021. szeptember 09. csütörtök • 10:32

Szélsőségek szorításában 4.0

Már hagyományosan Dalmandon és Nádudvaron tartotta meg a KITE Zrt. a fajtabemutatóját. Nyár vége lévén most az őszi betakarítású növényekről esett szó. De ahogy megszokhattuk, nem csak a növényállományokat láthattuk a szántóföldön, hanem a technológiai hátteret is megismerhettük.

Augusztus 31-én és szeptember 7-én került sor a napraforgó, a kukorica, a szója és a cirok fajtasorainak bemutatására a KITE Zrt. szakembereinek tolmácsolásában Dalmandon és Nádudvaron. Ahogy Hadászi László, innovációs főigazgató beharangozójában is elhangzott, a rendezvény jelmondata 4 éve ugyanaz, és minden évben elmondhatjuk, hogy egyre inkább aktuális. Az idei év időjárási anomáliái ismételten bebizonyították, hogy a technológiai fegyelem és a jól megválasztott hibrid és fajta a megoldás a megfelelő hozam elérésére.

A rendezvényen ismételten azon technológiai elemekre esett a legnagyobb hangsúly, melyeknek nagy szerepe van a talajnedvesség megőrzésében, így segítve a sokszor kezelhetetlennek tűnő problémák kiküszöbölésében a gazdálkodókat.

A fajtasorok bemutatása közben nem csak az unikális genetikai jegyekről esett szó, a technológia elemek bemutatására is sor került, melyek közül a talajművelés, tápanyag-utánpótlás és növényvédelem kapta a legnagyobb szerepet. Ezt követően egy mozgógépbemutatóra invitálták a megjelenteket, ahol a Köckerling legújabb talajművelő eszközeit és vetőgépeit tárták a nézőközönség elé, mint például a Vector szántóföldi kultivátort vagy a Köckerling Vitu kombinált vetőgépet.

Háttér:

A fejlesztés irányai: az agronómiai hatékonyság, a gazdasági mérettől független nagy területteljesítmény és mindezt úgy végezni, hogy beilleszthető legyen a precíziós gazdálkodásba. A technológia végrehajtása során csak annyi inputanyag és energia használata indokolt, ami feltétlenül szükséges, de a növény igényét maximálisan kielégíti. Alapvető célunk a homogén növényállomány kialakítása, aminek egyik kulcseleme a minőségi vetőmag, a vetéstechnológia mellett.

Alaposan megvizsgált és kimagasló terméspotenciálú kizárólagos termékeket és termesztéstechnológiákat mutatunk be, a komplexitás jegyében Dalmandon és Náduvaron a partnereink jövedelemnövelése érdekében.

A KITE szemescirok-technológia ajánlatának fontosabb elemei

A szemes cirok termesztését azoknak a termelőknek ajánljuk, ahol a szemes kukorica termesztése már nem rentábilis, intenzív technológiával termelve 10 t/ha feletti átlagtermésre is képes.

Jó előveteményei a korán lekerülő növénykultúrák (kalászosok, borsó, repce után is vethető). 7-9 t/ha termésszinthez 60-100 kg/ha nitrogén, 60-70 kg/ha foszfor, 70-90 kg/ha kálium hatóanyagra van szüksége, de ne feledkezzünk el a cink, a mangán, virágzáskor esetleg a bór mikroelem pótlásáról sem.

Vetését 76 cm sortávra, szemenkénti vetőgéppel 11-13 oC talajhőmérséklet mellett (április vége - május eleje), 300 ezer mag/ha vetőmagnormával, 3-4 cm mélyen (nedves magágyba) javasoljuk.

A KITE Zrt. hibridajánlata szemes cirokra

Minden szemes cirok hibridet 76,2 cm sortávra vetettünk, 200-250-300 ezer mag/ha vetőmagnormával, tápanyagban jól és gyengébben ellátott parcellákon.

RGT Ggustav: középkései érésű, szemes hasznosítási irányú cirok hibrid

Terméspotenciálja jóval 10 tonna/ ha fölötti. Könnyen betakarítható, pergésre nem hajlamos, félig nyitott bugával rendelkező, alacsony termetű hibrid. Szemszíne vörös, jellemző ezermagtömege 28-32 g között van, termése tanninmentes. Kiemelkedő alkalmazkodóképességgel rendelkezik a különböző adottságú termőhelyekhez. Aszály-, illetve szárazságtűrése kitűnő. Szárszilárdsága kiváló, melynek köszönhetően megdőlésre egyáltalán nem hajlamos. Ajánlott termőtőszám 70 cm-es sortáv esetén 200-220 ezer tő/ha, míg 50 cm-es sortávnál 240-250 ezer tő/ha.

ES Foehn közép-korai szemes cirok

Szemes hasznosítási irányú, középkorai éréscsoportba tartozó SC cirok hibrid, mely átlagos és gyenge termőhelyeken is kiemelkedő stabilitású. Termőképessége intenzív körülmények között akár 12 t/ha is lehet. Nagyon jó alkalmazkodóképesség jellemzi. Alacsony, generatív jellegű növény, könnyű betakaríthatósággal. Átlag feletti kelési erélyű. Termésstabilitása száraz körülmények között is kiemelkedő, megdőlésre és pergésre nem hajlamos. Szemszíne vörös, termése tannin mentes.

Kukorica parcellák:

Vizsgálataink során mértük a kukoricahibridek legfontosabb paramétereit a kritikus fenofázisokban: a vetés, a hatleveles és 12 leveles állapot, a nővirágzás, a fiziológiai érés és a betakarítás. Ezen több éves vizsgálatok lehetővé teszik az adott hibrid minél jobb megismerését.

Azok a hibridek, melyek ebben a vizsgálatban bizonyítottak a jövőben „SMART HIBRID” védjegyet kapnak, mely igazolja, hogy a hibrid vizsgálva lett és bizonyított precíziós technológiai környezetben. Ezek a jól bevált hibridek közül az Armagnac, Fornad, Loupiac és a Sushi.

A KITE kukoricaajánlatában szereplő hibridek felölelik a Magyarországon termelhető tenyészidő FAO 330 elejétől FAO 500-ig terjedő intervallumát. Minden tenyészidő csoportban rendelkezünk versenyképes hibriddel. Bemutatósorunkban találhatók olyan új bevezetés előtt álló hibridek, mint a Merida, az Inteligens, a Fidencio, a Corasano, a Kalabre, melyek a legközkedveltebb FAO 400-500 tenyészidővel rendelkeznek.

Kalabre: FAO 540-550 kettős hasznosításra alkalmas ÚJ hibrid

Mind szemes, mind siló hasznosításban kiemelkedő termésekre képes. A 2020. évben a KITE kisparcellás 10 helyes kísérletei átlagában 14,8 t/ha -t termett, alacsony 21,7-es szemnedvesség mellett. 6 helyen termett 15 t/ha felett és a legmagasabb termés Dalmandon érte el 16,4 tonnával. Magas növény, erőteljes levélzettel rendelkezik csöveit betakarítás szempontjából optimális magasságban hozza. Nagyon tetszetős megjelenésű hibrid, erős szára és erős gyökérzete van. Kifejezetten jó kezdeti fejlődési eréllyel rendelkezik. Zöld száron érő típus. Ajánlott termőtőszám: 70 ezer tő/ha.

Corasano: FAO 480-510, kettős hasznosítású

Új szemes hasznosítási irányú, közép-kései éréscsoportba tartozó hibridkukorica. A Corasano a többi, magas FAO számú hibridkukorica közül is kimagasló terméspotenciállal rendelkezik, mely által figyelemre méltó terméseredményeket tudhat magáénak a hibrid több kísérleti rendszerből is. A KITE kisparcellás kísérleteiben 2019-ben, Debrecenben 16,5 tonna/ha-os termés ért el, a NÉBIH vizsgálataiban Gyulatanyán 16,93 tonna/ha-os termés adott (2017.), míg a GOSZVSZT- NAK posztregisztrációs kísérletében 2019-ben Szombathelyen adta a legmagasabb termést 15,04 tonna/ha-os eredménnyel. Magas FAO számának köszönhetően a szemes kukoricaként történő hasznosítása mellett a Corasano silózásra is kitűnően alkalmas, illetve kiegyenlített szemnagysága és jó beltartalmi értékei miatt keményítő gyártásra is kiválóan megfelel. Kezdeti fejlődési erélye átlagos, hidegtűrése igen jó. Magas növésű, jó szárszilárdságú, megdőlésre nem hajlamos hibrid. Golyvásüszög és helmintospóriumos fertőzésnek jól ellenáll, Fuzárium ellenállósága átlagos. Vízleadása jó, egyenletes levélszáradás jellemzi. Az intenzív termesztési körülményeket meghálálja, termesztését Magyarországon főleg a déli területeken ajánljuk, 68-75 ezer tő/ha-os állománysűrűséggel.

Fidencio: FAO 450-500, szemes hasznosítású

Új szemes hasznosítási irányú, közép-kései éréscsoportba tartozó hibridkukorica. Kimagasló terméspotenciállal rendelkezik, mely által figyelemre méltó terméseredményeket tudhat magáénak az elmúlt években. A KITE kísérleti rendszerében a kisparcellás kísérletekben 2020-ban 10 helyszín átlagában 15,3 t/ha termést ért el 20,5% szemnedvesség-tartalom mellett. Öt helyszínen 16 t/ha felett termett. Magas növésű, jó szárszilárdságú, megdőlésre nem hajlamos hibrid. Kiváló kezdeti fejlődési erély jellemzi, kísérleteinkben kezdeti vigorára maximális pontszámot kapott. Erőteljes levélzettel és szárral rendelkezik: kísérleteinkben nem regisztráltak növénydőlést a Fidencio parcelláin. Az intenzív termesztési körülményeket meghálálja, termesztését Magyarországon főleg a déli területeken ajánljuk, 65-75 ezer tő/ha-os állománysűrűséggel.

KWS Inteligens: FAO 400-450 szemes hasznosítási irányú, középérésű hibridkukorica.

Az igazi újdonságként megjelenő KWS Inteligens érésidejének és rekordszintű termőképességének köszönhetően Dél-Kelet Európa meghatározó hibridje. A hibrid terméspotenciálja 17-18 tonna/ha közötti, melyet kitűnően bizonyítanak a KWS tőszámbeállításokkal kombinált fejlesztői kísérleteiben elért eredményei (17,37 tonna/ha, Békéscsaba, 2020). A KITE kisparcellás kísérleteiben 2020. évben 10 helyszín átlagában 14,9 t/ha termést ért el 20,1% szemnedvesség-tartalom mellett. Öt helyszínen 16 t/ha felett termett. A KWS Inteligens kedvező agronómiai tulajdonságai közé tartozik többek között intenzív korai fejlődési erélye. Az átlagosnál kissé magasabb termetű hibridet igen jó szárstabilitás jellemzi. Csövei 16 szemsorosak, jól termékenyülnek. Növényvédelmi szempontból elmondható, hogy a KWS Inteligens gombás betegségekkel szembeni ellenállósága figyelemre méltó. Érése gyors, vízleadása dinamikus. Termesztését intenzív technológiai körülmények között ajánljuk, ahol a hibrid rendkívüli termőképessége realizálódni tud.

Ajánlott termőtőszáma extenzív körülmények között 68-70 ezer tő/ha, míg intenzív körülmények között 70-72 ezer tő/ha.

Merida: FAO 370-390 szemes hasznosításra ÚJ hibrid

Szemes hasznosítási irányú, korai éréscsoportba tartozó hibrid kukorica. Magas termőképességét az érésidején belüli hosszú asszimilációs élettartamának köszönheti, mely mellett kifejezetten nagy asszimiláló levélfelületet fejleszt. Terméspotenciálját jól mutatja, hogy a KITE Zrt. négy ismétléses kisparcellás teljesítményvizsgálatainak eredménye alapján a Merida akár 16,0 tonna/ha fölötti termések elérése is képes (16,2 tonna/ha, Dalmand, 2019. A KITE kisparcellás kísérleteiben 2020-ban 10 helyszín átlagában 14,6 t/ha termést ért el 19,6% szemnedvesség-tartalom mellett. Négy helyszínen 16 t/ha felett termett.) A termésképződést segíti, hogy a cső feletti levelek száma 5-6 db. Átlagos magasságot (240-250 cm) elérő, jó szárszilárdságú, ugyanakkor rugalmas szárral rendelkező hibrid. A cső a száron technológiailag optimális magasságban (120-130 cm) helyezkedik el. Csövei 16 szemsorosak, jól berakottak, a szemek mélyen ülők. Betegségekre kevésbé fogékony kukoricahibrid. A kukorica hagyományos vetésidejében adja a maximális termést, így vetése ebben az időszakban javasolható. Intenzív tápanyag-ellátásra nagyon jól reagál, mind szárazabb, mind csapadékosabb évjáratban. Ajánlott termő tőszáma: 65-75 ezer tő/ha

A KITE Zrt. szójatechnológia-ajánlatának fontosabb elemei

A tavaszi vetésű, széles sortávú „kapás” kultúrák (kukorica és napraforgó) mellett, a hagyományosan gabona vagy dupla gabona sortávú kultúrákra (szója, cirok) is szemenként történő vetési technológiát dolgozott ki a KITE Zrt. A nagy termésátlagok kulcsa a homogén növényállomány.

Kísérleteinkben fontos szerepet szánunk a Rhizobiumok számának növekedését elősegítő készítmények vizsgálatának.

Két sortávra vetettünk minden szójafajtát, a vetést kukorica vetőgéppel (38 cm és 76,2 cm) végeztük 300 és 400 ezer csíra/ha vetőmagnormával.

A KITE szójafajta-ajánlata

ES Pallador I., középérésű (135-145 nap)

Generációváltás a szójában: minden eddiginél magasabb terméspotenciállal (5,0-6,0 tonna/ha) rendelkező szójafajta Magyarországon. A KITE Zrt. kizárólagos forgalmazásában álló középérésű (I) ES Pallador szójafajta 2015-2018 között minden évben első helyezést ért el a termésátlaga alapján a középérésű fajtacsoportban a NÉBIH fajta-összehasonlító kísérleteiben, úgy, hogy a standard fajták termésátlagához viszonyítva az évek többségében a 20%-ot is meghaladó termésnövekedést ért el. Az ES Pallador szójafajta esetében az érésig eltelt napok száma 135-145. Az állóképessége kiváló. 14-21 cm-es alsó hüvelymagassága rendkívül biztonságos betakaríthatóságot tesz lehetővé. A termés fehérjetartalma jellemzően 42%, ezermagtömege 150-170 g, a bab köldökszíne barna. Ajánlott vetéskori sortávolság 35-76 cm, ajánlott termőtőszám: 300-550 ezer növény/ha.

RGT Speeda: 0, korai érésű (125-135 nap)

Korai (0) éréscsoportba tartozó (érésig eltelt napok száma: 125-135), francia nemesítésű szójafajta. Termésátlagát tekintve az élbolyban helyezkedik el a korai fajták között (terméspotenciál: 4,0-5,0 tonna/ha), melyet rekord ezermagtömegének is köszönhet. Az RGT Speeda a szójákra jellemző átlagos ezermagtömeget jóval meghaladó értékekkel rendelkezik, méréseink alapján 200-240 g fölötti érték is jellemző a fajtára. Kimagasló ezermagtömege mellett a fajta átlagon felüli állóképességgel rendelkezik. Jellemző növénymagassága 90-120 cm. Az alsó hüvely talajtól mért távolsága 13-18 cm. Termésének köldökszíne barna, fehérjetartalma 43%. Termesztése 24-76 cm-es sortávolsággal, 300-550 ezer növény/ha-os állománysűrűséggel ajánljuk.

ES Professor 0, korai (125-130 nap)

A korai (0) éréscsoportba tartozik. Növekedési típusára jellemző, hogy csokros felső hüvelyekkel rendelkezik. Kitűnő korai szójafajta, mely jó állóképességű, kiemelkedő termőképességű. Növekedési típusa féldeterminált. Átlagos növénymagassága 77 cm. Megdőléssel szemben ellenálló. Alsó hüvelyét átlagosan a talajtól 11-13 cm-es magasságban hozza. Termőképessége: Éréscsoportjából kiemelkedik magas terméspotenciáljával (+5% előny a Mentorhoz viszonyítva) és nagy fehérje tartalmával (40-44%). Sötétbarna köldökszínű. Ezermagtömege: átlagosan 200 gramm feletti. Hazai termesztési körülmények között átlagos tenyészideje 125-130 nap. Az egyöntetű levélvesztés következtében az állomány és a szemek gyorsan száradnak, deszikálásra nincs szükség.

A KITE napraforgó technológiai ajánlatának fontosabb elemei

A napraforgó a termőhelyhez és a talajhoz legjobban alkalmazkodó növényfajok közé tartozik, nagyon jól tudja hasznosítani a talajok víz- és tápanyagkészletét. Termesztésének sikerét a költséghatékony technikai háttér, az intenzív hibridek, az azok igényét kielégítő harmonikus tápanyagellátás és egy feszes növényvédelmi technológia tudja biztosítani. Vetéstechnológiája a kukoricával hasonló.

Két kizárólagos hibriddel rendelkezünk. Az imidazolinon (IMI vagy CL) ellenálló ES Loris CLP hibriddel. A CLP technológia alkalmazásával a nagymagvú, mélyről csírázó gyomok ellen is szélesebb spektrumban és esetlegesen nagyobb fejlettség mellett is hatékonyan tudunk védekezni. A CL és CLP technológiát tehát elsősorban ezek ellen a nehezen irtható T4-es növények ellen használhatjuk.

A másik ajánlott hibridünk magas olajsav tartalmú, de hagyományos gyomirtási technológiával termeszthető.

SY-Genio HO

Késői érésű, hagyományos gyomirtású, magas olajsavas napraforgó hibrid. A napraforgó nemesítés egyik legújabb vívmánya: 2017-ben regisztrálták Franciaországban és 2018-ban Szlovákiában. Termőképessége kiemelkedő, a KITE kisparcellás kísérleteiben 2020. évben 7 helyszín átlagában 4,3 t/ha termést ért el, (Garán 5,4 t/ha) olajtartalma 52% körüli, mely magasabb, mint a Tutti és az SY Belcanto esetében. Olajsavtartalma jellemzően 85-86% körül alakul. Növénymagassága 160-170 cm (a Tutti-tól alacsonyabb termetű). Virágzási ideje megegyezik a Tutti virágzási idejével. A Phomopsis-sal és a Verticillium-mal szemben igen jó a betegségellenállósága, míg a Sclerotinia-val szemben átlagos ellenállósággal rendelkezik. Plasmopara ellenállóságára jellemző, hogy minden ismert rasszal szemben ellenálló (M9). Szádor rezisztenciája: A-E rasszokra.

agrotrend.hu / KITE Zrt.

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.