Technika

Újdonságok

Génszerkesztett alma, ami nem barnul meg

Az USA-ban a technikai, technológiai fejlődés eredményeként egy újabb almafajta kerülhet a használatba, ezúttal génszerkesztett fajtát hoztak létre a szakemberek.

Az almafajta elnevezése „Arctic Apples”, azaz „Sarki alma” (mint az égtáj), utalva ezzel legfontosabb tulajdonságára. A sarki elnevezés az örökös fehérségre utalhat, hiszen ez a fajta, felvágás után sem barnul meg.

Ebben az évben egyelőre csak felvágva és kicsomagolva kerül a polcokra az alma, Kaliforniában mintegy 400 üzletben lesz elérhető a termék. A génszerkesztett ’Golden Delicious’ fajtát a kanadai Okanagan Specialty Fuits fejlesztette ki, ami az Interexon (Maryland, USA) biotechnológiai vállalathoz tartozik. A vállalat a génszerkesztett alma mellett génmódosított lazacot is értékesít, nem ismeretlen tehát ezen a piacon.

A vállalat elsősorban tehát késztermékeket juttat a fogyasztók asztalára, amellyel azt kívánja hangsúlyozni, hogy a génmanipulációs technikák elsősorban a fogyasztóknak kedveznek, mintsem a termelőknek.

A ’Golden Delicious’ almafajtában tulajdonképpen egy olyan gént kapcsoltak ki, amely a felvágás utáni barna színeződést váltja ki.

Az örökké fehér húsú almát jóval könnyebb konyhakészen árusítani az áruházláncokban is, bármilyen tartósítószer vagy a megbarnulást megakadályozó szer illetve eljárás hozzáadása nélkül.

A vállalatnál a munka azonban folytatódik. A következő alma fajta a ’Granny Smith’ lesz, majd azt követi talán a ’Fuji’ is.

A kutatások részeként a szakemberek keresik a varasodás ellenállóság megoldását is.

agrotrend.hu / Benedek Borbála

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook