Technika

Újdonságok

Nem lehet megállítani a drónokat

Ausztráliában is terjed a drónok mezőgazdasági használata. A Queenslandi Egyetem élen jár a drónok fejlesztésében, nemcsak a mezőgazdaság, hanem egyéb területen való felhasználásában is. Most már a jogi lehetőség is adott annak érdekében, hogy az egyetemi fejlesztéseket a gyakorlatban, a hétköznapi életben is bevethessék az érdeklődők.

A drónok használatának engedélyezése nem csak hazánkban, hanem a teljes Európai Unió területén „fejtörést” okoz a jogalkotóknak. A drónok mégis csak veszélyes helyszínen, a légkörben mozognak, ahol egyéb repülő járművek is megjelenhetnek, ezzel megzavarva egymás tevékenységét.

Az ausztráliai Queenslandben már született megoldás a jogi háttér kialakítására. Sőt, az államban engedélyezik a növényvédelemben használható drónos megoldásokat. A jogalkotók mezőgazdaság iránti elkötelezettségéből adódik, hogy támogatják a modern technológiákat, és bíznak abban, hogy ezzel javul majd a gazdálkodók eredményessége. A szabályozás ugyan engedékeny, de ugyanakkor szigorú is, hiszen megfelelő feltételek betartása mellett van csak lehetőség a repülő járművek mezőgazdasági alkalmazására. Csak az engedélyezett repülő járművel, és csak a megfelelő jogosítvány birtokában lehet ezeket a drónokat bevetni a gazdálkodásban vagy más területen.

A növényvédelmi célból használt drónok egyik nagy előnye, hogy olyan területekre is eljuthatnak, amely egyébként nehezen megközelíthető. A gazdálkodás körülményeinek, aktuális állapotának, a növényeink állapotának objektív felmérésére is alkalmasak a drónok, amelyekkel pontos felméréseket végezhetünk. Az ausztrál egyetemen azonban már bizonyos munkák elvégzésére is használják ezeket a repülő járműveket.

Fotó: University of Queensland

Nem csak növényvédő szer célzott kijuttatására alkalmasak ezek a gépek, hanem hasznos rovarok kijuttatására is. A queenslandi egyetemen fejlesztett ki a Bug Drone-t, amely egyelőre egy prototípus, amely minden részét az egyetemen fejlesztettek ki. A Bug Drone magalkotói azon dolgoznak, hogy az adott mezőgazdasági területre a jármű segítségével hasznos rovarokat, célzottan tudjanak szállítani.

Fotó: University of Queensland

Godfrey kísérletében, ragadozó atkákat juttattak ki kukorica táblákra, amely az eddigi szabadföldi kísérletek alapján is sikeresnek bizonyult. A Bug Drone fejlesztői nyilatkozata alapján, sok munka vár még rájuk a tökéletes eredményig. 

agrotrend.hu / Benedek Borbála

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés