Technika

Újdonságok

Sok múlik a technológiai tudás átadásán a mezőgazdaságban

Ezért is segítene a kormány a Digitális Agrárakadémia felállításában.

A versenyképesség növelése érdekében fontos, hogy a különböző agrárkutatási és oktatási intézményekben elérhető és létrejövő technológiai tudás megjelenjen a mindennapok szintjén a mezőgazdasági szereplőknél, az agrárvállalkozóknál is – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára, Gödöllőn egy szakmai konferencián.


fotó: 123rf 

Az államtitkár a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Mezőgazdasági Gépesített Intézetében rendezett, A jövő mezőgazdasága – fókuszban a hatékonyság elnevezésű konferencián megnyitóbeszédében kiemelte:

– Versenyben vagyunk egyszerre a kelettel és a nyugattal is, mivel keletebbre a nagyméretű birtokstruktúra, nyugatabbra pedig a fejlettebb, precíziósabb technológiák használata élezi a mezőgazdasági versenyt.

Feldman Zsolt elmondta, hogy meg kell találni azokat a platformokat, amelyek segítségével az elérhető precíziós tudást minél jobban át lehet adni, ezért a kormány bekapcsolódik a precíziós technológiák használatának elősegítésébe, és ezen technológiák használatát beépítik a támogatási rendszerbe, amit a pár héten belül a kormány elé kerülő új agrárstratégia is tükrözni fog.

Közölte azt is, hogy a kormány szeretné elősegíteni a Digitális Agrárakadémia felállítását, amely a tudásátadásnak fontos szereplője lenne.

Borovics Attila a NAIK főigazgató-helyettese arról beszélt, hogy egy ipari forradalom közepén vagyunk, és az Ipar 4.0 folyamán a digitalizációnak be kell épülnie a termelés mindennapi folyamataiba, mert az egységes információkkal sokat spórolhatunk.

Példaként említette, hogy a növények táplálék-utánpótlásánál a kelleténél többet költünk és a talajt is jobban igénybe vesszük, ellenben, ha minden érintetthez akár mobiltelefonon eljutnának az egységes információk és azokat értelmezni is tudnák, akkor sokkal versenyképesebb is lehetne a termelés.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook