A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Design Terminal közös kezdeményezésének fő célja, hogy a legjobb, legújabb megoldások helyet találjanak maguknak az agrárszektorban, lehetővé téve az ágazat fejlődését - olvasható a kamara közleményében.
A csapatoknak csapatoknak 24 óra állt rendelkezésükre - fotó: Design Terminal
A verseny végén tartott prezentációk alapján a zsűrit leginkább a BeeNet csapata győzte meg, amely
interaktív hálózat javaslatát dolgozta ki, méhészek, mezőgazdasági termelők és hatóságok közötti kapcsolattartásra.
A NAK és a Design Terminal 2019 februárjában pályázatot hirdetett, amelyre 50 csapat jelentkezett és ebből a legjobb 13 vett részt a 2019. március 22-23-i 24 órás agrárinnovációs ötletversenyen.
A verseny célja amellett, hogy az egyetemi- és főiskolai hallgatók, pályakezdők és startupok megszólításával felhívja a figyelmet az agráriumban rejlő innovációs lehetőségekre az is, hogy a legújabb technológiákat használó agrárszektort, mint vonzó karrierlehetőséget állítsa a fiatalok elé.
- A NAK célja, hogy csatlakozási pontot képezzen a tehetséges és vállalkozókedvű fiatalok számára az agrárgazdasághoz.
A magyar piacon egyedül a NAK rendelkezik azzal a tudásbázissal és szerteágazó tapasztalattal, amely mezőgazdasági és élelmiszeripari startupoknak egyaránt képes szakmai támogatást, fejlődést ösztönző visszajelzést adni - hangsúlyozta Győrffy Balázs, a köztestület elnöke.
- Ezzel a programmal tehetséges diákok százainak figyelmét irányítottuk az agrárszektorra.
Bemutattuk, hogy a magyar fiatalok a mezőgazdaságban is megtalálhatják az innovációs és vállalkozási lehetőségeket. Az együtt töltött 24 órában az informatikusok, fizikusok, terméktervezők és geológusok új generációja dolgozott közösen a hazai agráripar kihívásain - tette hozzá Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminal vezetője.
A mentorok többek között olyan újítások megálmodóival találkozhattak a versenyen, mint
- az alma fejlődési szakaszait nyomon követő növényvédelmi applikáció;
- olyan mesterséges intelligenciát alkalmazó megoldás, mely érzékeli, ha kártevő támadja a gyümölcsöst;
- mezőgazdasági bérmunka-közvetítést támogató rendszer;
- országos méhészeti hálózat;
- szenzorokkal automatizált okoskaptár;
- új öntözési technológia, amely csökkenti a felszíni öntözés veszteségeit;
- intelligens fagyvédelmi rendszer vagy a szarvasmarhák metánkibocsátását csökkentő megoldás.
A verseny végén tartott prezentációk alapján a zsűri a verseny győztesének a BeeNet csapatát választotta, amely interaktív hálózat javaslatát dolgozta ki, méhészek, mezőgazdasági termelők és hatóságok közötti kapcsolattartásra.
A BeeNet csapata - fotó: Design Terminal
A hétvégi ötletversenyen résztvevő 2-4 fős csapatoknak 24 óra állt rendelkezésükre, hogy rendkívül intenzív és hatékony fejlesztési folyamat során üzleti mentorok és agrárszakemberek bevonásával tökéletesítsék pályázati ötletüket, amit a verseny végén a zsűri előtt prezentáltak.
A verseny különlegessége, hogy a nevezők többsége nem agrár szakterületről érkezett.
A hackathon résztvevőit a NAK és a Design Terminal szakemberei segítették mentorként; a zsűrinek a két szervezet vezetője mellett tagja volt
- György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára
- Juhász Anikó, agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár,
- Reng Zoltán, Hungrana Kft. vezérigazgatója
- és Dr. Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója.
A versenyen díjazott csapatok:
- 1. helyezett: BeeNet: interaktív hálózat méhészek, mezőgazdasági termelők és hatóságok közötti kapcsolattartásra
- 2. helyezett: Grinsect: automatizált megoldás a fekete katonalégy lárváinak tenyésztésére és állattakarmányozási célú feldolgozására
- 3. helyezett: Almathron: mesterséges intelligenciát alkalmazó vadkár felmérési rendszer
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium különdíja:
- Trime: vadkárelhárítási megoldás mesterséges intelligencia alkalmazásával
A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ különdíja:
- Mélyvíz: közvetlen gyökéröntözési technológia, mellyel kiküszöbölhető a párolgási veszteség és a gyomok öntözése
agrotrend.hu