Hírek

Hétmilliárdos területalapú támogatás Veszprém megyében 2011-ben

Veszprém megyében 2011-ben 4534 ügyfél közel 170 ezer hektárra 7 milliárd 385 ezer forint egységes területalapú támogatáshoz jutott – közölte a megyei kormányhivatal.

A kifizetések az előleggel tavaly októberben kezdődtek, és idén februárig csaknem mindenkihez sikerült a megállapított összeget eljuttatni – ismertették.

    
A mezőgazdaság
i termelőknek a 2012. évi támogatásokra vonatkozóan május 15-ig van lehetőségük a kérelmezésre, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által biztosított elektronikus felületen – emlékeztet a kormányhivatal.

    
Az egységes kérelemben újabb jogcímeken lesz igényelhető nemzeti és EU forrásból támogatás, ilyen a mezőgazdaság
i biztosítási díj, a szarvasmarha- és juhállomány szerkezetátalakítására benyújtható kérelem. A területalapú támogatás igénylőinek a korábbi éveknél sokkal nagyobb felbontású térkép áll majd rendelkezésükre, ezáltal a  parcelláik kijelölését is pontosabban tudják elvégezni – jegyzi meg a kormányhivatal.


    
Az elektronikus kérelmezésben járatlan gazdálkodókat a kormányhivatal falugazdász hálózata segíti a támogatáshoz; a technikai közreműködést meghatalmazás után tudják igénybe venni a termelők – hívta fel a figyelmet a hivatal.

Forrás: MTI

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés