Agrárpénzek

Piac

3100 milliárd forint fordítható a környezetvédelemre

Több pénz jut a környezetvédelemre: 3100 milliárd forint fordítható a környezetvédelemre a mostani uniós költségvetési időszakban, ami 500 milliárd forinttal több, mint az előző időszaké – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az M1 aktuális csatornán.

A víz-, a levegő minősége, a környezeti állapotok javítása folyamatos munkát jelent, feladat van bőven, de a feltételek adottak – tette hozzá a miniszter. Kiemelte: Magyarországon az elmúlt években 60 százalékra emelkedett a tisztított szennyvíz aránya a teljes szennyvíz mennyiségén belül. Az egy főre eső üvegházhatású gázok kibocsátása pedig a negyedik legalacsonyabb az unión belül, tehát a klímaváltozás hatásaira is megfelelő választ tud adni az ország – mondta.

Kitért arra, hogy a Te szedd! mozgalom Európa legnagyobb önkéntes mozgalma, mintegy 200 ezer önkéntes vállalta a lakókörnyezetének megtisztítását. A természettudatos szemléletmód kialakítása nagyon fontos, és mindannyiunk érdeke.

Elmondta, hogy megjelent a Magyarország környezeti állapota című kiadvány, amelyet a Herman Ottó Intézet munkatársai állítottak össze. Ebben kiemelten fontos terület az ország GMO-mentességének megőrzése vagy a biodiverzitás megőrzése.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés