2019.10.20., vasárnap , Vendel

Agrárpénzek

2018. június 01. péntek • 17:16

Kiderült: 5 százalékkal csökkentenék az agrártámogatásokat 2021-2027 között

Magyarország számára a korábbinál 5 százalékkal kevesebb, 11,7 milliárd euró (3700 milliárd forint) mezőgazdasági támogatást irányoz elő az Európai Bizottság.

Az Európai Bizottság (EB) május elején bemutatott javaslata értelmében az EU következő többéves költségvetése 2018-as árakon összesen 1135 milliárd euró kötelezettségvállalást tenne lehetővé, ebből 365 milliárd eurót fordítanának az unió közös agrárpolitikájára (KAP), ami kevesebb, mint a 2014-2020-as időszakban volt.

A közvetlen kifizetésekre 265 milliárd eurót, piactámogató intézkedésekre 20 milliárdot, vidékfejlesztésre 79 milliárdot fordítanának. Ehhez hozzájön még 10 milliárd euró a Horizont Európa kutatási és innovációs program keretében.

Magyarország számára 2018-as árakon 10,4 milliárd eurót irányoztak elő, ezen belül a közvetlen kifizetésekre 7,6 milliárdot, vidékfejlesztésre pedig 2,6-ot.

Az összeg a bizottsági szakértők számítása szerint folyó áron 11,7 milliárd eurót tesz majd ki, ha a jövőbeni inflációval is számolnak. A jelenlegi költségvetési ciklusban ezzel szemben folyó áron mintegy 12,4 milliárd jutott az ország számára a hivatalos adatok szerint. 

 A brüsszeli testület a KAP korszerűsítését és egyszerűsítését javasolja, illetve azt, hogy az uniós tagállamoknak biztosítsanak valódi szubszidiaritást és nagyobb rugalmasságot, továbbá növeljék a környezeti és klímapolitikai ambíciókat.

A tervezet értelmében a tagországok rugalmasabban dönthetnek majd a források felhasználásáról, ezáltal pedig testreszabott programokat tudnak kidolgozni, amelyek hatékonyabb választ adnak a mezőgazdasági termelőik aggályaira.

Lehetőség lesz arra is, hogy a KAP-források akár 15 százalékát átcsoportosítsák a közvetlen kifizetések és a vidékfejlesztés között annak érdekében, hogy prioritásaik és intézkedéseik finanszírozhatók legyenek. A bizottság fokozott figyelemmel fogja követi az előrelépést az elfogadott célok felé.
Kiemelték: az uniós agrárpolitikának továbbra is lényeges részét fogják képezni a közvetlen kifizetések, emellett elsőbbséget fog élvezni a kis és közepes méretű gazdaságok, illetve a fiatal termelők támogatása.

A termelőknek nyújtott közvetlen kifizetések összege 60 ezer euró felett csökkenni fog, a kifizetésekre gazdaságonként 100 ezer eurós felső határ fog vonatkozni.

A kis és közepes méretű gazdaságok nagyobb hektáronkénti támogatásban fognak részesülni. A tagországoknak pedig közvetlen kifizetéseik legalább 2 százalékával a fiatal termelők indulását kell majd segíteniük.

Az új KAP keretében a mostaninál szigorúbb környezeti és klímapolitikai célkitűzéseket fognak megkövetelni a termelőktől, amelyeket kötelező, illetve ösztönzőkön alapuló intézkedésekkel kívánnak elérni. A közvetlen kifizetéseknek ezen követelmények az előfeltételét fogják képezni. A vidékfejlesztésre szánt tagállami forrásoknak pedig legkevesebb 30 százalékát környezeti és klímapolitikai intézkedésekre kell majd fordítani.

- A közös agrárpolitika az egyik legfontosabb szakpolitikánk, amely minden európai polgár életére hatással van. Ezen javaslatok hozzájárulnak majd a mezőgazdasági ágazat versenyképességéhez, ugyanakkor erősítik annak fenntarthatóságát - jelentette ki Jyrki Katainen, az EB munkahelyteremtésért felelős alelnöke.

A keretköltségvetést és az új szabályokat a tagországok kormányait tömörítő tanácsnak és az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia.

agrotrend.hu / MTI
 

Pályázatok, Támogatások, Gabonapiac, Fiatal Gazda

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.