Agrárpénzek

Piac

5,1%-kal nőttek októberben a mezőgazdasági termelői árak

A növényi termékek ára 9,7%-kal emelkedett, az élő állatok és állati termékek ára 2,2%-kal csökkent.

Októberben a mezőgazdasági termelői árak 5,1%-kal nőttek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva az előző havi 6,2%-os emelkedés után. A növényi termékek ára 9,7%-kal emelkedett, az élő állatok és állati termékek ára 2,2%-kal csökkent – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).


fotó: 24.hu

A gabonafélék ára 13,4%-kal nőtt, ezen belül a búza ára 20,5, a kukoricáé 5,4%-kal. A burgonya 37,2%-kal kerül többe, mint egy éve, a zöldségfélék ára 33,5%-kal emelkedett.

Ezen belül a paradicsom 19,5, az uborka 36,7, a sárgarépa 36,9, a vöröshagyma 66,1, a karfiol 159,2, a fejes káposzta 69,1%-kal drágább, mint tavaly októberben.

A gyümölcsök ára átlagosan  25,6%-kal csökkent a tavaly októberi szinthez viszonyítva. Ezen belül az alma ára számottevően, 41,2%-kal , a szőlő ára pedig 17,9%-kal lett alacsonyabb.

A virágok 7,7%-kal drágultak.

Az élő állatok ára 2,6%-kal csökkent, ezen belül a sertésé 5,5%-kal, a vágómarháé 16,2%-kal esett vissza, miközben a baromfié 1,2%-el emelkedett. Az állati termékek ára átlagosan 1,3%-el mérséklődött, a tej felvásárlási ára 2,7, a tojásé 1,1%-kel volt alacsonyabb, mint tavaly októberben.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés